– Igyunk arra, hogy nemsokára mi leszünk Bridgeport legismertebb énekesnői – emelte reménytelien poharát Fiona Morgan barátnője és lakótársa Emily Carson felé, aztán nagyot kortyolt az édeskésen fanyar italból.

– Úgy legyen, csajszi – mosolygott rá Emily a pult mögül.

– Nem mintha olyan jól állna a szénánk, hogy előre kellene inni a medve bőrére… – húzta el a száját Fiona szomorkásan.

– Ne legyél már ennyire pesszimista, Fiona – válaszolta bosszúsan a fekete hajú lány. Bár már majdnem fél éve annak, hogy Bridgeportba költözött ez idáig sajnos bármennyire is próbálkozott, hogy beindítsa énekesnői álmait, úgy tűnt, egyelőre senki nem kíváncsi rá. Emily azonban nem adta fel, szentül hitte, hogyha eleget próbálkozik, előbb utóbb felfigyel rá valaki, és akkor végre bizonyíthat, nemcsak magának és a világnak, de végre Dorian is láthatja majd, mekkorát tévedett.

– Nem vagyok pesszimista, csak realista – kortyolt bele az italába a szőke lány, majd körbenézett a koszos kis kocsmában. – Ma is fellépsz?

– Persze, egy kis plusz pénz mindig jól jön – vont vállat Emily, bár tudta, hogy enyhén szólva sem ez Bridgeport legfelkapottabb helye, de legalább volt munkája és közönség előtt énekelhet.

– Nem akarom elkiabálni, de lehet, hogy fellépek pénteken a Cortezben – dicsekedte Fiona. – Ha sikerül, téged is bejuttatlak.

– Tényleg? – kérdezte megdöbbenten Emily. Már hónapok óta próbáltak bejutni a szórakozóhely fellépői közé. Köztudott volt, hogy több menedzser és tehetségkutató is megfordult már ott, és nem egy énekes karrierje indult el a színpadáról.

– És kivel kell lefeküdnöd érte?

– Hát tudod, van egy cuki srác…

– Fiona…

– Azért fogok lefeküdni vele, mert tetszik, de ha bejuttat a helyre, az csak hab a tortán – mosolygott elégedetten a lány.

Emily kissé rosszallóan nézett rá, de nem akart beleszólni Fiona hogyan éli az életét, saját bőrén tapasztalta mennyire rossz az.

– Ó, csak nem téged is valami cuki srác hív? – kapta fel a fejét Fiona, amikor megszólalt Emily mobiltelefonja.

– A fafejű bátyám az, megint – húzta el a száját Dorian felvillanó neve láttán Emily, aztán kinyomta a készüléket.

– Azt hittem, kibékültél vele – emlékezett vissza Fiona a hosszas telefonbeszélgetésre, amit a lány néhány napja bátyjával folytatott le.

– Én is azt hittem, de megint felrakta a régi lemezt. Ráadásul ide akart jönni, hogy hazavigyen. Szóval sikerült megint összevesznem vele – válaszolta szomorúan. – Miért nem érti meg, hogy a saját életemet akarom élni? És hogy az az élet itt van, és nem Twinbrookban?

– Mindenesetre, ha mégis meglátogat, okvetlen mutass be neki – somolygott Fiona. – A közös képetek alapján nagyon jóképű. Szívesen elcsavarnám azt a fafejét.

– Nem akarlak elkeseríteni, de kötve hiszem, hogy létezik az a nő, akibe Dorian bele tudna szeretni.
– Ki beszélt szerelemről? – nevetett rá, mire Emily csak megrázta a fejét.
– Na jó, most mennem kell, én jövök – kapta fel a gitárt, majd a kis színpad felé vette az irányt, és elfoglalta a helyét a mikrofon előtt.

– Jó estét mindenkinek. Aki még nem ismerne, a nevem Emily Carson és elsőként egy saját dalt fogok előadni. A címe Túl késő… Fogadják szeretettel. – Emily lassan kifújta a levegőt, aztán elkezdett játszani a gitáron. Amikor pedig énekelni kezdett, egyből minden szem rá szegeződött.

Sokat jelentett neki ez a dal. Sokáig nem volt képes rá, hogy közönség előtt is elénekelje. Édesanyja halála után írta, minden szomorúságát és mérhetetlen fájdalmát beleadta, és talán ez segített neki végül feldolgozni a szörnyű veszteséget. Az angyalian tiszta hang betöltötte a teret, és az addig zúgolódó kocsma egyszerre hallgatott el és figyelte az egy szál gitárral éneklő lányt. Amikor Emily a szám végére ért, egy pillanatig megfagyni látszott a levegő a teremben, annyira magával ragadó volt az előadás. Aztán szinte egy emberként kezdett mindenki tapsolni. Emily megköszönte a elismerést, majd belekezdett a következő dalba.

Röpke fél óra után Emily örömittasan lépett vissza a bárpult mögé. Mindig feldobta, ha közönség előtt énekelhetett.

– Szuper voltál – szólalt meg elismerően Fiona, aki mint mindig, ha tehette, most is végighallgatta barátnője előadását

– Köszi, aranyos vagy – mosolygott rá hálásan Emily. – Megvársz? Maximum egy óra és végzek.

– Ne haragudj, de rohanok, tudod, vár egy cuki pasi, majd mesélek!

– Rendben, de azért vigyázz magadra – szólt barátnője után, de az csak leintette. Anyáskodása Fiona felett, gyerekkori legjobb barátnőjét, Rebecca Woodwardot juttatta eszébe. Becky mindig óva intette attól, hogy őrültségeket csináljon, több kevesebb sikerrel. Már nagyon várta, hogy végre újra lássa, de mióta Becky egyetemre ment, nem tudtak találkozni mindkettőjük legnagyobb bánatára.

– Egy whiskey-t kérnék jéggel – lépett a bárpulthoz egy magas, felettébb jóképű férfi, kizökkentve a lányt gondolataiból. Emily kitöltötte az italt, és a férfi elé tolta.

– Más valamit?

– Gyönyörűen énekeltél az előbb – mosolygott rá ellenállhatatlanul az idegen. – Emily ugye?

– Igen – válaszolta kedvesen, nem ez volt az első eset, hogy így akarta felszedni egy vendég, de szerencsére már tudta kezelni az ilyen helyzeteket.

– A nevem Dominic Bishop – mutatkozott be a férfi, miközben egy névjegykártyát tolt a lány elé. – Egy lemezkiadónál dolgozom, szívesen meghallgatnám a demód.

Emily köpni nyelni nem tudott a döbbenettől, el sem hitte, hogy ez valóban vele történik. Telefonja csörgésére tért csak magához. Ahogy ránézett a kijelzőre, ismét Dorian neve tűnt fel rajta.

– Nem veszed fel? – kérdezte Dominic, lopva a kijelzőre pillantva.

– Nem fontos, majd visszahívom – nyomta ki ismét bátyja hívását. – Hol is tartottunk?

– Bishop! – dörrent rá mély hangon Dominicra a cellája előtt megjelenő nagydarab fegyőr. – Beszélőre! Látogatója van.

– Ki az? – kérdezte még mindig elnyúlva az ágyán, esze ágában sem volt megmozdulni.

Az őr erőteljesen rácsapott a cellaajtóra a gumibotjával. Már nagyon elege volt Bishop felsőbbrendű stílusából.

– Anyád, jött szólni, hogy ideje, hogy megszoptassa a kisfiát. Na mozogj, ne mondjam még egyszer!

– Akkor jó, már kezdtem éhes lenni – simított végig egyre borostásabb arcán Dominic. Már több mint három hét telt el azóta, hogy előzetes letartóztatásba került. Ez idő alatt ügyvédje mindent megtett, hogy a tárgyalásig szabadlábon védekezhessen, de a bíró minden alkalommal elutasította a kérelmüket. Így hát Dominicnak nem volt más választása, minthogy börtönben várni és reménykedni, hogy ügyvédje az első tárgyalásig kieszeli, hogyan mossa tisztára a nevét a bíróságon. Bishop végül lassú mozdulattal felemelkedett a fekhelyéről, majd egyik és másik irányba is kiroppantotta a nyakát.

– Mehetünk – mosolygott gúnyosan az őrre, aki belépett a cellába, megbilincselte a férfit, aztán egy hosszú folyosón vezette egészen a látogatói szobáig, közben Bishop rendőrviccekkel idegesítette.

– Tudja miért megy a rendőr a fal mellett?

– Nem, és nem is érdekel – forgatta meg a szemét fintorogva az őr.

– Hogy dörzsölt legyen – mosolyodott el Dominic, aztán az őr savanyú képét látva halkan megjegyezte. – Magának sem ártana.

– Na lódulj, mókamester – lökte be a társalgó ajtaján Bishopot. Ahogy körbenézett a teremben egy ismerős arcot se látott. Az őr azonban határozottan vonszolta az egyik asztal felé, ahol egy elegánsan öltözött, barna hajú férfi ült marcona ábrázattal. Nem ismerte, így elsőre arra tippelt, hogy csakis újságíró lehet.

– Nem nyilatkozom senkinek már elmondtam, ha ezért jött, akkor már mehet is – intett a fejével az ajtó felé. – Majd a bíróságon tudósíthat róla, hogy szabadon engedtek.

– Üljön le! – hangsúlyozta az őr nyomatékosan, amint lenyomta a székre a férfit, majd bólintott a látogató felé. Hátrébb vonult, de végig szemmel tartotta őket.

– Nem ismersz meg, ugye, te rohadék? – szegezte azonnal neki a kérdést Dorian, egyenesen a szemébe nézve. Meg sem lepődött, hogy még csak nem is emlékszik rá.

– Milyen kedves. Kellene? – vonta fel egyik szemöldökét kíváncsian Dominic.

– Dorian Carson, dereng már valami?

Bishop arca pimasz félmosolyra húzódott ahogy felismerte. Dorian nem értette ezt a fene nagy önbizalmát, miközben ettől rosszabbul nem is állhatott volna a szénája.

– Vagy úgy, hát ez esetben állok a rendelkezésedre, Dorian – hangja már-már barátian csengett, Dorian mégis érezte a belőle áradó maró gúnyt. – Hiszen elvégre akár még sógorok is lehettünk volna, nem igaz?

Dorian keze abban a pillanatban ökölbe szorult, ahogy a férfi kiejtette a szavakat. Egyszerűen nem értette, mit látott Emily ebben az arrogáns baromban.

– Akkor nem kellett volna megölnöd a húgomat… – válaszolta Dorian miközben próbált nyugalmat erőltetni magára.

– Na idefigyelj, Dorian – dőlt előre a székben, arca ezúttal komoly volt. – Magasról teszek rá, hogy te mit gondolsz.

– Még csak nem is tagadod? – méregette összeszűkült szemmel az üvegfal mögött ülő Bishopot.

– Ha azért jöttél ide, hogy beismerjem neked, hogy én tettem, akkor fölöslegesen jöttél idáig, mert nem fogom.

– Azért jöttem, mert tudni akarom, hogy miért tetted? Mit ártott neked a húgom?

– Nem tudom, miről beszélsz, nincs közöm Emily halálához – majd arcára ismét a már megszokott gúnyos mosoly ült ki. – Miért tettem volna, ha tudnád milyen jól elszórakoztunk, máris nem tartanád olyan kis ártatlannak a hugicádat.

Dorian eddig tudta magát türtőztetni, egy pillanat alatt felpattant a székéből, amitől Bishop ösztönösen hátrahőkölt. A két őr azonnal megindult felé, hogy a helyére parancsolják Doriant. A nyomozó bólintott, majd követte az utasítást. Szinte fizikai fájdalmat okozott, hogy visszafogja magát és ne verje be az asztalba Bishop önelégült fejét. Hacsak belegondolt, hogy húga és Bishop…

– Tudod mit, játszd csak az agyad, Dominic – hajolt közelebb a szemben ülő férfihoz –, de börtönben fogsz megrohadni, ahol életed végéig szórakozhatsz a rabtársaiddal. Remélem élvezni fogod. Viszlát a bíróságon.

Dorian azzal a lendülettel felállt a székéből, és elindult az ajtó felé, jól tudta, hogy nem ér el sokat azzal ha idejön, mégis úgy érezte, még a tárgyalás előtt szeretne szemtől szembe kerülni Bishoppal.

– Dorian! – szólt utána Dominic.

– Mit akarsz? – fordult vissza undorodó arccal.

– Megmondjam neked, hogy kinek a lelkén szárad a húgod halála? Tudni akarod? – kérdezte magabiztosan. Dorian rezzenéstelen arccal nézett rá. – A tiéden!

Doriant nem lepte meg a válasz, de nem adta meg neki az örömöt, hogy még ingerültebbnek lássa, még akkor sem, ha valahol úgy érezte, igaza van ennek a patkánynak. Nem szólt semmit, csak újra az ajtó felé vette az irányt, maga mögött hagyva a helyiséget és vele együtt Dominic Bishopot is.

***

– A mai napon tartják az első tárgyalást Fiona Morgan ügyében, aki három héttel ezelőtt vált gyilkosság áldozatává – konferálta fel a híradós a nap egyik fő hírét. – A rendőrség előzetes letartóztatás alá helyezte az énekesnő ex menedzserét, Dominic Bishopot. Mint az kiderült, Bishopot nem csak Fiona meggyilkolásával, hanem egy másik, húsz évvel ezelőtt történt gyilkosság vádjával is gyanúsítják. Riporterünk ott van a helyszínen, és élőben közvetít nekünk a fejleményekről – adta át a szót a híradós a helyszíni riporternek.

– Köszöntöm kedves nézőinket innen, a Bridgeporti Városi Bíróság épülete elől. Újságírók és rajongók tömkelege várja, hogy első kézből értesüljön a lehetséges ítélethirdetésről. Értesüléseink szerint, a tárgyalás még nem kezdődött el. Hogy egyszerű csúszásról vagy valami másról van e szó, sajnos nem tudni. Mi természetesen maradunk és a legfrissebb információkkal szolgálunk majd – fejezte be a tudósítást a riporter, és további információ híján visszakapcsolt a stúdióba.

– Köszönjük, nemsokára újra kapcsolunk – vette vissza a szót a műsorvezető. – Önök viszont ne kapcsoljanak sehova, mert hamarosan érkezik hozzánk egy igazi bűnügyi szakértő, akivel részletesebben is kielemezzük a Morgan-gyilkosság részleteit. De addig is nézzük meg, milyen időjárásra számíthatunk ma Bridgeportban…

A Bridgeporti Városi Bíróság tárgyalótermében szinte tapintható volt a feszültség. Dominic Bishop tárgyalása miatt nem meglepő módon, teljesen megtelt a terem kíváncsi szempárokkal. Természetesen közöttük volt Dorian Carson is, aki a legelső sorban ült egyik oldalán Andreával, a másikon pedig Rebecca Woodwarddal karöltve. Előtte a vád képviselői, közöttük a kerületi ügyész, Lawrence Higgins és ügy vezető nyomozója, Gordon Sawyer várakozott. A védelem részéről pedig egyelőre csak Bishop ügyvédje volt jelent.

Dorian idegei pattanásig feszültek az egyre elnyúló várakozástól. A tárgyalásnak már legalább fél órája el kellett volna kezdődnie, de sem Bishop, sem pedig a bíró nem jelent még meg. Sokadjára pillantott lopva karórájára, de az idő olyan lassan telt, mintha csak ólomlábakon járt volna. Nyomozó volt, tudta jól, hogy időbe kerül, amíg a tárgyalás előtt minden formalitást elintéznek, és nyilvántartásba veszik az összes tanút, mégis egyre türelmetlenebb volt, hiszen kivételesen nem rendőrként ült most itt. Hirtelen Andrea biztató szorítását érezte a kezén, mire ő hálásan pillantott felé. Az, hogy feleségére a legnehezebb pillanatokban is számíthatott, mindennél többet jelentett számára.

Ahogy megnyikordult a tárgyalóterem egyik ajtaja, azonnal odakapta a tekintetét. Dominic Bishop lépett be rajta egy rendőr oldalán. A férfin egyáltalán nem látszott, hogy heteket töltött előzetesben. Frissen borotvált arccal és elegáns, drága öltönyben vonult ügyvédje felé. Dorian minden egyes lépését meredten figyelve próbálta keresni vele a szemkontaktust, de Bishop tudomást sem véve a jelenlévőkről – főleg nem Dorianről –, foglalt helyet ügyvédje mellett, majd halkan pusmogni kezdett vele.

A tárgyalás azonban még mindig nem kezdődött el. Az emberek egyre nyugtalanabbak voltak, találgattak vajon mi lehet az oka a bíró késésének. Nem sokkal később egy másik rendőr lépett be a terembe, tekintetéből nyugtalanság sugárzott. Gordon Sawyer nyomozó, amint meglátta az érkezőt, felpattant a helyéről és sietve elindult felé. A rendőr halkan magyarázni kezdett neki valamit, amitől szemlátomást Sawyer először megrökönyödött tekintettel meredt rá, aztán ingerülten kezdett beszélni vele, mire a rendőr csak lehajtotta a fejét. Sawyer úgy tűnt, kiadott még valamilyen utasítást a rendőrnek, majd komor arccal foglalt helyet az ügyész mellett, és halkan magyarázni kezdett neki. Dorian aggódó tekintettel figyelte a jelenetet. Elég volt ránéznie Gordonra, hogy tudja, valami nagy baj van.

– Gordon, mi történt? – suttogta halkan a háta mögül Dorian.

Sawyer félig hátra fordult, majd a lehető leghalkabban kezdett beszélni.

– Abigail Morgan eltűnt…

Ahogy kiejtette a szavakat, Dorian arca azonnal elsápadt. De nem volt ezzel másként Andrea és Becky sem.

– Mégis hogyan tűnhetett el? Nem úgy volt, hogy rendőri kísérettel hozzák be? – kérdezte egyre idegesebben suttogva Dorian.

– Kijátszotta a rendőrt. Rosszullétre hivatkozott, ezért megálltak egy benzinkútnál, ahol kiment a mosdóba. Onnan nyoma veszett. A rendőr hiába kereste, valószínűleg az ablakon keresztül távozott.

Dorian teljesen megsemmisülve rázta meg a fejét, nem akart hinni a fülének, de mielőtt még ideje lett volna felocsúdni a hallottakból, megjelent a bíró. Tekintélyt parancsolóan vonult be a terembe, majd elfoglalta helyét a magas pulpituson.

– A mai napon Dominic Bishop ügyében ültünk össze. A vád két rendbeli gyilkosság. Mind a vád, mind pedig a védelem képviselői jelen vannak, így a tárgyalást elrendelem – csapta le a kalapácsot, ezzel hivatalosan is megnyitva a tárgyalást. – Ügyész úr, készen áll az ügy előterjesztésére?

– Igen, bíró úr.

A bíró bólintott, majd Bishop és ügyvédje felé fordult.

– A védelem is készen áll?

– Igen, bíró úr.

– Tudomásomra jutott azonban, hogy a vád kulcsfontosságú tanúja, Miss Abigail Morgan nem jelent meg ma a bíróságon. Ügyész úr, először is lenne szíves tájékoztatást adni a helyzetről?

– Igen, bíró úr. Sajnálatos módon Miss Morgan ma délelőtt eltűnt. Megtettük a szükséges intézkedéseket a felkutatására, de jelenleg nincs a hatóságok kezében.

– Eltűnt? – rökönyödött meg a bíró. – Pontosítana, ügyész úr?

– Minden jel arra utal, hogy megszökött. Azonban kérem, hogy vegye figyelembe, hogy a lány nagyon zaklatott lelki állapotban volt. Bizonyára elő fog kerülni, csak…

– Nos, ez felettébb nyugtalanító, ügyész úr. Meglehet, hogy előkerül, de a hiánya most komoly akadály elé állítja a tárgyalás előrehaladását. Az igazság kiderítése érdekében nincs más választásom, mint elnapolni a tárgyalást. Van ellenvetése?

Higgins gondterhelten nézett Sawyerre, majd ismét a bíróra. Jól tudta, hogy más választásuk nem igen van.

– Nincs bíró úr, sőt magam is kérelmezni szerettem volna.

– A védelem szeretne hozzáfűzni valamit? – nézett a bíró Bishop ügyvédje felé.

– Tisztelt bíró úr – állt fel a védelem képviselője, Ian Jefferson. – Figyelembe véve, hogy a vád ilyen fontos tanúja hollétéről nincs információnk, és védencem számára a vallomása hiányában nincs olyan perdöntő bizonyíték, amely szigorúbb intézkedést indokolna, ismételten indítványozom, hogy Mr. Bishop a továbbiakban szabadlábon védekezzen az ügyben. Hiszen azzal, hogy Miss Morgan nem jelent ma meg, sőt megszökött, ezzel visszavonta korábbi, megjegyezném valótlan állítását védencemről. Fogva tartása így nem indokolt.

A bíró néhány másodpercig szemlátomást mérlegelte a helyzetet.

– Mr. Jefferson, az hogy a lány valótlant állított vagy sem, nem a maga feladata eldönteni. Viszont az indítványának kénytelen vagyok helyt adni.

– De bíró úr – pattant fel a helyéről az ügyész.

– Üljön le, ügyész úr! A döntésemet meghoztam. A tárgyalás következő időpontjáról a lehető leghamarabb tájékoztatni fogom önöket. A vádlottat és ügyvédjét pedig arra kérem, hogy folyamatosan tartsák a kapcsolatot a hatósággal, illetve Mr. Bishop nem hagyhatja el az államot. A tárgyalást ezennel berekesztem – csapta le a kalapácsot, hivatalosan is elrendelve a tárgyalás elhalasztását.

Dorian, Andrea és Becky teljesen letaglózva hallgatták a bíró szavait. Egyszerűen nem tudták elhinni a történteket. Azt hitték, a mai napon végre megnyugvást kaphatnak az elmúlt hetek megpróbáltatásai után, ehelyett végignézhetik, ahogy Bishop szabadon távozik a teremből.

Dominic elégedetten emelkedett fel a vádlottak padjából. Súgott még néhány szót az ügyvédje fülébe, majd elindult vele a terem kijárata felé. Ahogy elhaladt Dorian előtt, alig láthatóan rápillantott, és amikor tekintetük találkozott, szája sarka gúnyos mosolyra húzódott.

Dorian összeszűkült szemmel nézett vissza rá, Bishop üzenete egyértelmű volt számára. Nyertem. Dorian csak nézte ahogy egyre távolodik, majd lassan átlépi a szabadságot jelentő ajtót. Ott és akkor megfogadta, bármibe is kerüljön, de ezt nem fogja ennyiben hagyni.

***

Amikor aznap este Andrea belépett hálószobájukba, teljes sötétség fogadta. Épp a villanykapcsoló után nyúlt volna, amikor egy hirtelen jött villámlás egy pillanatra megvilágította a szobát, így meglátta az ablaknál mozdulatlanul álló Doriant. Önkéntelenül is összerezzent, ahogy a villámlást egy hatalmas mennydörgés követte.

Dorian lassan felé fordította a tekintetét, és ahogy az újabb villámlás megvilágította arcát, fáradtság és gyötrelem tükröződött róla.

– Megijedtél? – Mély, rekedtes hangja éles késként hasította fel a szoba dermesztő csendjét.

– Egy kicsit – mondta kissé zavartan Andrea, majd a férfihoz lépett, átölelte hátulról és gyengéd csókot nyomott a vállára. – Hosszú volt ez a nap, gyere pihenjünk le.

– Nem tudok aludni – válaszolta Dorian halkan, miközben felhevült homlokát nekinyomta a hűvös ablaküvegnek. Ahogy lehunyta a szemét, annak a rohadéknak a gúnyos mosolyát látta maga előtt, miközben szabadon távozik a tárgyalóteremből. És ő csak tétlenül nézte… Nem csinált semmit… Miért nem tett valamit? Kérdezte magától újra és újra. Mert nem lett volna értelme… Diktálta a józan esze. Nem maradt más csak a düh, amely egyre csak nőtt a lelkében, akárcsak odakint az egyre jobban tomboló vihar.

– Dorian, tudom, hogy ez most iszonyatosan nehéz, de pihenned kell – kérlelte Andrea. Az utóbbi hetekben megjárták a poklot, és ez házasságukat sem kímélte. Az ingázás Bridgeport és Twinbrook között, kihallgatások, a tárgyalás, majd pedig Emily feltételezett gyilkosának szabadlábra helyezése teljesen felemésztette Doriant. Jobban aggódott érte, mint bármikor.

– Nem akarlak zavarni, te pihenj nyugodtan. Én átmegyek a vendégszobába – indult el az ajtó felé.

– Már egy ágyban sem alszunk? – nézett férje után fájdalmas tekintettel.

Dorian visszanézett rá.

– Tudod, hogy ez nem rólunk szól…

– De igenis rólunk is szól, Dorian! A feleséged vagyok – emelte fel a hangját Andrea. – Nem fogom hagyni, hogy egyedül csináld ezt végig.

Dorian egy lépéssel átszelte a köztük lévő távolságot. Szeme szikrákat szórt a dühtől és a tehetetlenségtől.

– Miért, mit fogsz csinálni? Abigail Morgan nélkül Bishop élheti tovább az életét! Remekül elintézte, hogy a lány eltűnjön a színről…

– Dorian erre nincs semmiféle bizonyíték, a tények azt bizonyítják, hogy Abigail önszántából szökött meg.

– Nem, Abigail nem tűnt volna csak így el, hidd el Andrea. Ha pedig Bishop keze van a dologban, az is lehet, hogy Abigail már halott… Akárcsak Emily.

– De mi élünk, Dorian! – lépett egészen közel hozzá. Dorian csak lehajtotta a fejét, nem akart felesége szemébe nézni, de Andrea nem tágított. – Hiányzol – suttogta könyörgően fülébe, miközben ajkaival finoman megcirógatta a férfi arcát. Az elmúlt hetekben alig voltak együtt, amit ő bár teljesen megértett, hiszen fontosabb dolgokkal voltak elfoglalva, mégis iszonyatosan vágyott már férje ölelésére.

– Andrea, te is hiányzol nekem, de…

– Ne – hallgattatta el, majd kezét Dorian mellkasára csúsztatta. Érezte az egyre hevesebben dobogó szívverését és tudta, hogy a férfi is épp ugyanúgy vágyik rá, mint ahogyan ő rá. – Csak engedd, hogy ma éjszaka minden rosszat elfeledtessek veled  – suttogta, majd finoman magához húzta és érzékien megcsókolta. Dorian engedve a kísértésnek viszonozta a csókot. Egyszerűen nem tudott ellenállni Andrea közelségének. Olyan finom, nőies illat lengte körül, ami teljesen megbódította.

Ujjait finoman végighúzta Andrea gerincének vonalán, aztán egyre lejjebb csúsztatta a kezét, benyúlt a könnyű selyem hálóruha alá. Tagadhatatlanul feléledt benne a vágy, és már nem tudott tovább uralkodni magán. Hirtelen megragadta feleségét és testével nekinyomta az ablaknak, majd hevesen csókolni kezdte, ahol csak érte.

Andrea megborzongott, ahogy megérezte a hideg, durva felület érintését a bőrén, de belülről majd elégette a vágy. Ahogy Dorian egyre szenvedélyesebben csókolta, ajkait egyre mélyebbről feltörő kéjes sóhajok hagyták el. Amikor Dorian úgy érezte, Andrea már készen áll, abbahagyta a kényeztetést, majd egy halk nyögés kíséretében eggyé vált vele.

Szeretkezéseik eddig mindig érzékiek és gyöngédek voltak, most azonban szinte felfalták egymást. Nem is telt bele sok időbe, hogy szinte egyszerre éljék át a mámoros beteljesülést. Andrea nem is hitte volna, hogy teste ilyen féktelen gyönyört is elbír viselni. Úgy érezte, eddig Dorian szerelmének csak izzó parazsát ismerte, szenvedélye valódi lángolását azonban most tapasztalta meg igazán. Zihálva borultak egymásra, és egy darabig csak álltak szótlanul az ablaknak dőlve egymást ölelve, miközben odakint zuhogott az eső.

Aztán, ahogy Dorian feje kitisztult, egy könnyed mozdulattal felkapta feleségét, majd óvatosan az ágyra fektette.

– Dorian? – pihegte Andrea a gyönyörtől elaléltan.

– Hm? – dünnyögte, miközben elégedetten végigsimított felesége kielégült testén. Egyszerűen nem tudott betelni a látvánnyal.

– Szeretlek… – suttogta, de a következő pillanatban már le is hunyta a szemét, légzése pedig egyre egyenletesebbé vált. Elaludt, de ajkai félig nyitva maradtak, mintha álmában is férje csókjaira szomjazott volna.

Dorian finoman megcsókolta, majd hozzábújt és hagyta, hogy hosszú napok után végre őt is elnyomja a jóleső álom.

6. rész – Szörny az ágy alatt