Emily Carson talán még sosem izgult annyira, mint abban a pillanatban, amikor a kis, hangszigetelt stúdióban a mikrofon elé lépett. Tudta jól, ez élete lehetősége, és ha most elszúrja, talán sosem adódik több ilyen alkalom. Remegő kézzel felrakta a fejére a fejhallgatót, majd az üvegen keresztül Dominic Bishopra nézett. A férfi a fejével intett, hogy kezdheti az éneklést. Emily vett egy mély levegőt, megpróbált minden negatív gondolatot kizárni és csakis az éneklésre koncentrálni. Teljesen átadta magát a zenének.

Egyik szám a másikat követte, és habár volt, amit többször is újra kellett venniük az elkövetkező órák alatt, de úgy érezte, első alkalomhoz képest nagyon is jól teljesített.

– Rendben van, Emily – szólt bele a mikrofonba Dominic. – Ennyi elég is lesz, kijöhetsz.

Emily félve vette le a fejéről a fejhallgatót, ahogy meghallotta Dominic érdes hangját. Bár az előző pillanatban még úgy érezte, jól teljesített, most valahogy befészkelte magát az elméjébe az a fránya gondolat, hogy nem volt elég jó.

– Szóval? – kérdezte Emily, miközben Dominic reakcióit fürkészte.

A férfi először komor, szigorú tekintettel nézett rá, de aztán elégedett félmosolyra húzódott a szája.

– Őszintén? Le vagyok nyűgözve – kezdett bele, miközben egy gyors mozdulattal ellökte magát a székéből, és egyre közelebb lépett a lányhoz. – Már amikor először hallottalak abban a bárban, akkor is nagy reményeket fűztem hozzád, de a mostani stúdiófelvétel után már biztos vagyok benne, hogy több van benned, kislány! Ha ilyen jól haladunk, hamarosan megköthetjük a lemezszerződést – kacsintott rá sokat sejtetően Dominic.

– Ezt most komolyan mondod? – kérdezett vissza Emily, el se merte hinni amit hall.

– Én sosem beszélek a levegőbe, Em, ezt már tudhatnád.

– Úristen, Dominic. Köszönöm! – ugrott hirtelen a férfi nyakába, leírhatatlanul boldog volt, hiszen most végre valóra válhat az álma.

– Nyugi, kislány, azért addig még sok feladatunk van – nyugtatta le a lányt. – Holnap felvesszük újra, van egy-két ötletem, hogyan lehetne ez még ütősebb.

– Felvehetjük most is, ha szeretnéd. Megcsinálom jobban! – lelkesedett Emily, azt se bánta volna, ha hajnalig kell dolgoznia.

– Nem-nem, mára elég volt, kíméljük a hangszálaidat. Most hazamehetsz. Rád fér a pihenés, én még dolgozom kicsit a felvételeken – ült vissza Dominic a székébe.

– Rendben, akkor holnap – indult meg Emily az ajtó felé, de mielőtt kilépett volna rajta, hirtelen visszafordult.

– Majd elfelejtettem, a múltkor odaadtam neked Fiona demóját. Sikerült esetleg meghallgatni? Azóta rágja a fülem, hogy kérdezzek rá.

– Aham, meghallgattam – vetette oda félvállról Dominic.

– Na és mit szóltál hozzá?

– Semmitmondó és felejthető dalok, középszerű előadásban. Így tudnám összefoglalni a véleményem. Én a helyébe keresnék valami munkát. Olyat, amihez ért is.

– Azért ez kicsit erős, nem gondolod?

– Nézd Emily, nem szeretek kertelni – fordult végre a lány felé. – Nem tagadom, Fionának nincs rossz hangja és felettébb csinos lány, de tudod, hány ilyen mászkál ebben a városban? Segítek. Több mint amennyi kellene – nevetett fel Dominic. – Attól, hogy valakinek jó a hangja, még nem lesz belőle énekesnő.

– Nem adnál neki mégis egy esélyt? Csak hallgasd meg élőben. – Dominic tekintete hirtelen megváltozott, mintha hirtelen kicserélték volna. Dühtől eltorzult arccal közelített Emily felé.

– Na ide figyelj, kislány, ne merészeld még egyszer megmondani, mit csináljak, vagy mehetsz vissza énekelni abba a koszos lebujba. Megértetted? Fiona nem a te problémád, az enyém meg aztán pláne nem! Nem kell istápolnod. Hidd el, fordított esetben magasról tenne rád. Próbáld ki te is!

– Én nem vagyok ilyen – rázta meg a fejét Emily.

– Hát akkor ideje, hogy megváltozz, mert ilyen hozzáállással a zeneipar megesz reggelire. Tehetséges vagy, nemcsak mint énekes, de mint dalszövegíró is. Én sztárt tudok csinálni belőled, de csak akkor, ha te is akarod és képes is vagy érte tenni. Szóval, ha nem gondolod komolyan ezt az egészet, és inkább játszanád Teréz anyát, akkor ne húzzuk egymás idejét.

– De komolyan gondolom – válaszolta határozottan a lány –, erre vágyok mióta az eszemet tudom.

Dominic elégedetten bólogatott.

– Jó, akkor kezdjük azzal, hogy Fiona helyett magaddal foglalkozol. Mert ha ebbe belekezdünk, az sok áldozattal és munkával fog járni. Majd ha befutsz, akkor esetleg felveheted háttérénekesnek. De addig azt csinálod, amit én mondok, megértetted?

Emilyt kicsit megrémítette Dominic viselkedése, de nem mert újabb megjegyzést tenni.

– Igen… – Domininc arca ismét mosolyra húzódott, majd finoman megcirógatta Emily arcát.

– Helyes, jó kislány…

Dominic még egy pillanatig elrévedve nézett maga elé, aztán pislogva az órájára pillantott, és meglepődve tapasztalta, hogy már hajnali két óra is elmúlt. Észre se vette, hogy ennyire elrepült az idő. Gyorsan felpattant a helyéről, kiroppantotta a nyakát, megigazította a zakójának gallérját, majd dudorászva elindult a kijárat felé.

Amikor kiért a hátsó bejáraton és a kocsija felé tartott, már messzebbről észrevette a sportkocsija motorháztetején pöffeszkedő alakot. Dühös fintor húzódott végig az arcán, majd megszaporázott léptekkel indult meg autója felé, s közben odaszólt az idegennek.

– Hé, seggfej! Mássz le a kocsimról, de rohadt gyorsan – közelített egyre mérgesebben Bishop. A férfi azonban szemlátomást nem zavartatta magát, mozdulatlanul ült tovább a kocsi motorháztetején.

– Különben mi lesz? – szólalt meg végül az idegen érdes hangon – Megölsz?

Bishop megtorpant. Ez a hang… Tudta, hogy hallotta már ezelőtt, de arcot nem tudott volna párosítani hozzá. Közelebb érve próbálta jobban szemügyre venni a hang tulajdonosát, de így sem ismerte fel.

– Ki a fene vagy te?

A férfi lassan felemelkedett a motorháztetőről, levette a napszemüvegét és egyenesen a másik szemébe nézett.

– A múltad…

***

Másnap kora reggel Andrea kissé nehezen tért magához. Hirtelen azt sem tudta, hogy hol van. Ahogy lassan kinyitotta a szemét, végre tudatosult benne, hogy kislánya ágyában aludt el, és az egész éjszakát itt töltötte. Még szeretett volna beszélni Doriannel, de a tegnap történtek teljesen kimerítették, nemcsak testileg, de lelkileg is. Lassan felkönyökölt az ágyon, megdörzsölte szemét, majd a lehető leghalkabban kisurrant a szobából, nehogy felébressze kislányát. Remélte, hogy ma tiszta fejjel meg tudják majd beszélni Doriannel a dolgokat, és most végre el tudja neki mondani, hogy gyereket vár tőle. Egyből a vendégszoba felé vette az irányt, de ahogy benézett, az ágy érintetlen volt, akárcsak a hálószobájukban. Aztán körbenézett a földszinten is, de sehol nem találta férjét, ezért megpróbálta felhívni, de már meg sem lepődött, hogy csak az üzenetrögzítő válaszolt.

– Szia Charlie, éhes vagy? – simogatta meg a kutya fejét a konyhába érve. Az eb azonnal boldogan ugrálni kezdett körülötte, remélve, hogy minél előbb megkapja a reggelijét. Andrea nem is váratta sokáig, feltöltötte a tányérját, majd elgondolkodva nekidőlt a konyhapultnak, és csak meredt ki az ablakon szüntelen azon gondolkodva, hogy vajon hová a fenébe tudott eltűnni Dorian már kora reggel. Aztán egyszer csak észrevett egy papírdarabot az asztalon. Amikor közelebb lépett és meglátta rajta a saját nevét Dorian kézírásával, azonnal elfehéredett. Gyorsan felkapta a levelet, kinyitotta és olvasni kezdte.

Drága Andrea!

Ahogy az elmúlt hetek, de főleg a tegnap este történtek is bizonyítják, már nem mindig vagyok önmagam, és ilyenkor nem tudom kontrollálni az indulataimat. Hidd el, nem csak titeket ijeszt ez meg, hanem engem is. Félek, hogy lassan teljesen beleőrülök ebbe az egészbe, és nem akarom, hogy végig kelljen nézzétek ezt.

Most, amíg még tiszta fejjel tudok gondolkodni, leírom mindezt, mert azt akarom, hogy tudd, sosem tudnálak bántani sem téged sem pedig Samet. Ti vagytok az életem értelmei, mégsem tudok addig az a férj és apa lenni, akit megérdemeltek, amíg múltam nem hagy nyugodni. De egyszer és mindenkorra le fogok számolni vele, esküszöm neked, Andrea! És akkor talán még lehetek újra az a férfi, aki mindig is lenni akartam melletted.

De most el kell mennem, nem tudok tovább tétlenül ülni és várni, hogy Bishopot végleg felmentsék. Nem úszhatja meg a szemét. Ezt nem! Remélem, egyszer meg tudsz majd bocsátani mindazért, amit most teszek, de sajnos nem hagytam magamnak más választást.

Kérlek, sőt könyörgöm, hogy ne keress! Nem akarom, hogy belekeveredj ebbe az egészbe. Amint tudok, jelentkezni fogok, megígérem neked!

Ölel és csókol,
Dorian

Amikor Andrea az utolsó szót is elolvasta összetörten engedte le kezét és hagyta, hogy a levél kiessen a kezéből. Megsemmisülve nézett maga elé, szeméből egy kövér könnycsepp gördült le, aztán egy újabb, és újabb. Nem akarta elhinni, hogy mindez velük történik. Szeretett volna visszabújni az ágyba a takarója alá és addig sírni, amíg el nem apadnak a könnyei, vagy ameddig fel nem ébred ebből a rémálomból, de tudta, nem teheti.

– Mami, ne sírj! – lépett mellé Samantha, és átölelte anyukáját. Andrea lassan a kislányra emelte a tekintetét és hirtelen annyi szép emlék rohanta meg, ahogy a kéken csillogó szempárba nézett. Tudta, nem adhatja fel, sem miatta, sem pedig a szíve alatt hordozott aprócska magzat miatt sem. Összeszedte minden erejét, letörölte könnyeit és lánya felé fordult.

– Igazad van, kicsim és látod, már nem is sírok.

Elég pofont kapott már az élettől ahhoz hogy tudja, hogyan álljon fel belőle, és most ráadásul a családjáról van szó. Bármit is kért Dorian, nem fogja hagyni, hogy olyat tegyen, amit később megbánhat. Nem is volt kérdéses, mit kell tennie. Ha Dorian azt hitte, ezzel a levéllel majd visszatartja, akkor nem is tévedhetett volna nagyobbat.

***

George Woodward főfelügyelő kissé még álmosan lépett be a konyhába aznap reggel. Legnagyobb meglepetésére azonban lánya már ott sürgött-forgott mindenféle finomságot pakolva az asztalra.

– Jó reggelt – üdvözölte mosolyogva Rebecca édesapját, amint meglátta.

– Jó reggelt, hát ezt meg minek köszönhetem? – kérdezte George, ahogy közelebb lépett lányához.

– Őszintén szólva nem tudtam aludni, úgyhogy valamivel el kellett foglalnom magam – vallotta be őszintén Rebecca. – Gondoltam, együtt reggelizhetnénk.

– Igazán nem kellett volna fáradnod, de be kell valljam, ínycsiklandozóan néz ki ez a gofri – lelkesedett George, miközben kávét szeretett volna magának tölteni, de lánya macskája hirtelen felugrott a konyhapultra, és érdeklődően nézett rá.

– Coco! – lépett oda Rebecca, hogy leemelje a cicát a pultról. – Ne haragudj, Apa! Nem mindig ilyen, csak nehezen viseli ezt a sok helyváltoztatást. Tegnap egyébként beszéltem a kivitelezővel. Még néhány nap és elvileg elkészülnek a festéssel, és akkor visszaköltözhetek.

Rebecca alig hogy beköltözött új lakásába, pár héttel később a felső szomszéd teljesen eláztatta a lakását, így a tatarozás idejére édesapjához költözött.

– Kislányom, addig maradsz, ameddig csak szeretnél! Én nagyon örülök, hogy itt vagy, és ez a reggeli, nem találok szavakat – nézett végig a szépen megterített asztalon George. Régen nem volt már ilyenhez szerencséje.

– Tudom, Apa, és köszönöm – nézett rá hálásan lánya.

– Azt mondtad nem tudtál aludni, valami baj van? – érdeklődött édesapja, miközben vett néhányat a frissen sült gofrikból.

– Nem, nincs semmi baj – hazudta Rebecca, de őszintén szólva egész este csak forgolódott, és azokon a dolgokon gondolkozott, amikről Andreával beszélgettek tegnap.

– Csak aggódom miattad, Becky. Az, ami Franciaországban történt…

– Ennek ahhoz semmi köze – rázta meg sietve a fejét Becky, nem akart erről beszélni. – Hidd el, Apa, túl vagyok már az ott történteken.

– Édesanyádnak még mindig nem mondtad el? – kérdezte George, mire Rebecca elfordította a tekintetét. – Tudnia kellene róla, nem gondolod? Akkor talán jobban megértené, hogy miért jöttél vissza Twinbrookba.

Rebecca arca elkomorodott. Tudta, hogy apjának igaza van, valami mégis meggátolta abban, hogy anyjának is elmondja a valódi okot, hogy miért is hagyta maga mögött annyi év után Franciaországot. Talán attól félt, édesanyja őt hibáztatná a történtekért… Apja volt az egyetlen, akit beavatott.

– Jobb, ha nem tud róla – nézett szomorúan édesapjára Rebecca.

– Előbb vagy utóbb úgyis el kell neki mondanod.

– Tudod, Apa, gyakran elgondolkodom rajta, hogy mi lett volna, ha akkor tényleg elfogadom az ajánlatod.

George annak idején egyszerre volt szomorú és büszke, amikor lányát felkérték oktatónak a neves francia egyetemre. Szomorú volt, mert már túlságosan beleélte magát, hogy Becky újra a közelében lesz majd, de tudta jól, hogy ez egy soha vissza nem térő ajánlat Becky számára, és ő nem akart a karrierje útjába állni. Akkor még egyikük sem tudhatta, mi fog ott történni.

– Sajnos előre nem tudhatjuk, mikor hozunk jó vagy rossz döntéseket. Ha tudnánk előre, akkor anyád biztosan nagy ívben elkerülte volna azt a strandot 1985. július 20-án – nevette el magát szomorkásan George, ahogy eszébe jutott első találkozásuk Pamelával. – De látod, ebből a házasságból születtél te, a legjobb dolog mindkettőnk életében. Legalább ebben az egyben egyetértünk Pamelával. Nagyon szeret téged, Becky, még akkor is, ha most neheztel rád, amiért hazaköltöztél Twinbrookba.

Rebecca elmosolyodott a hazaköltözés szó hallatán. Bár életének nagyobb részében Starlight Shoresban élt, mégis mindig Twinbrookot érezte az igazi otthonának. Talán ezért is döntött úgy, hogy itt kezd új életet.

– Ha nem gond, inkább beszéljünk másról, Apa – terelte el a szót Rebecca. – Van már valami fejlemény Dorian felfüggesztésével kapcsolatban?

Goerge arca hirtelen gondterheltté vált a kérdést hallva.

– Még tart a vizsgálat. Beszéltem a bizottsággal, de nem hiszem, hogy egyhamar döntés születne. Az az FBI-os pedig gyanítom, nem gondolta meg magát.

– Mi a legrosszabb, ami történhet? – kérdezte őszinte érdeklődéssel Rebecca.

– Az elbocsátás és a szakmától való eltiltás, de remélem erre nem kerül sor. Dorian nagyon sokat tett ezért a kapitányságért, amit figyelembe fognak venni. Ha most szépen nyugton marad, akkor talán elsimul ez az egész. Legalábbis én ebben reménykedem.

– Remélem, így lesz – válaszolta Rebecca, aztán felnézett a faliórára. – Lassan indulok, Apa. Ma korábban megyek be dolgozni.

– Azt hittem, szervizben van a kocsid.

– Ott is van, de Tom felajánlotta, hogy mivel nem nagy kitérő neki, beugrik értem – válaszolta Rebecca. – Most így belegondolva, jelen pillanatban igazán mesésen alakul minden, se lakásom, se kocsim, még szerencse, hogy a twinbrooki rendőrök ilyen segítőkészek – nyomott puszit apja arcára.

– Hmm, Tom Baltimore? – nézett fel összehúzott szemöldökkel lányára, miközben azon gondolkodott, hogy eddig úgy tudta, Tom Baltimore az Eastside-on lakik, ami legalább fél órás kitérő hozzájuk képest. – Kicsit sokat legyeskedik körülötted ez a Tom, nem?

Becky mosolyogva nézett az apjára.

– Apa, ne feledd, hogy már nem vagyok kislány. Egyébként mi bajod van Tom Baltimore-ral?

– Őszintén? Semmi – enyhült meg George. – Sőt, nagyon is kedvelem. Rendes kölyök.

Becky őszintén meglepődött apja kijelentésén, hiszen eddig mindig annyira szigorú volt a férfival.

– Néha kimutathatnád, mert szerintem fél tőled – nevetett rá Becky az ajtóból. – Oh, már itt is van. Indulok! Legyen szép napod, Apa!

– Neked is, kicsim – köszönt el George is, majd lopva kinézett utána az ablakon és látta, amint Tom azonnal kipattan az autóból, ahogy meglátja Rebeccát. Elégedetten bólogatott, miközben mosolyra húzódott a szája, aztán visszaült, hogy befejezze a reggelijét.

Tom, amint meglátta a közelítő Rebeccát, szíve egyre gyorsabban kezdett dobogni a mellkasában. Mindeközben persze próbált lazának tűnni, hogy a nő ne vegye észre, mennyire zavarba jön, ahányszor csak meglátja. Most is, ahogy Becky rámosolygott érezte, ahogy lángba borul az arca.

– Szia Tom!

– Szia Becky!

– Még egyszer nagyon köszönöm, hogy elviszel. Biztos, hogy nem tettél nagy kerülőt miattam?

– Ugyan dehogy – intette le Tom, közben pedig épp kinyitotta volna a kocsi ajtaját Rebeccának, de közben megszólalt a telefonja. Meglepődve látta, hogy Andrea hívja. – Bocsi, ezt még felveszem, Andrea az.

– Persze, vedd csak!

– Szia, Andrea! – köszönt jókedvűen a telefonba, de néhány mondat után arca elsápadt és összeráncolt homlokkal hallgatta a másikat. Becky figyelmét sem kerülhette el Tom hangulatváltozása. Azonnal rossz előérzete lett. – Értem… Persze… Ott leszek. Rendben. Sietek!

– Mi történt Tom? – sürgette Rebecca.

– Baj van… Dorian… Bridgeportba ment, hogy bosszút álljon Bishopon.

***

– Szia, gyere be! – engedte be az ajtón Andrea legjobb barátnőjét. Madison aggódva lépett be a házba, már a telefonban is hallotta Andrea hangján, hogy valami baj van.

– Jöttem, amilyen gyorsan csak tudtam. Mi történt? – kérdezte azonnal Madison, amint becsukódott az ajtó. Andrea a nappaliba invitálta, majd átnyújtotta neki a levelet, amit Dorian hagyott hátra. Madison átvette, majd olvasni kezdett és amikor a végére ért értetlenül nézett Andreára. – Mégis mit jelentsen ez?

– Azt, hogy Dorian Bridgeportba ment – vágta rá Andrea –, el akarja kapni Bishopot.

– Biztos vagy ebben?

– Sajnos igen.

– És mit akarsz tenni?

– Utána megyek, és megakadályozom, hogy valami őrültséget csináljon.

– És mégis, hogy akarod megtalálni Doriant egy hatalmas nagyvárosban?

– Úgy, hogy mindketten ugyanazt keressük – magyarázta Andrea elszántan. – Abigail Morgant. Ő az egyetlen esélyünk, ezt Dorian is tudja. Ha megvan a lány, és tanúskodik, akkor Bishopnak annyi, egy életre rács mögé kerül, különben attól tartok Dorian…

– Megöli? – vonta fel a szemöldökét Madison pislogva. – Figyelj, én megértem, hogy Dorian totál megzuhant, de ő nem gyilkos.

– Tényleg nem az, de attól tartok, ha nem talál más megoldást akkor… Nem, inkább bele se akarok gondolni. Nem hagyhatom, meg kell hogy érts – rázta meg a fejét, miközben lerogyott a kanapéra, kezével megdörzsölte az arcát, majd a tarkóját kezdte masszírozni. Madison lassan leült mellé, és biztatóan vállára tette a kezét.

– Terhes vagyok, Madison – mondta ki egyszerűen Andrea, amitől Madison szeme még jobban elkerekedett a hír hallatán. – Kisbabánk lesz, és ő még csak nem is tudja.

– Istenem Andrea, miért nem mondtad eddig?

– Mert én is csak tegnap tudtam meg – hajtotta le a fejét a szőke. – El akartam neki mondani, de nem igazán volt megfelelő az időzítés, és aztán még jött ez a Becky-dolog…

– Milyen Becky-dolog? – kérdezett vissza Madison. – Azt ne mondd, hogy megcsal téged azzal a nővel. Mert akkor én…

– Nem – rázta meg a fejét Andrea sietve –, de állítólag Becky régen szerelmes volt Dorianbe, és történt köztük egy csók is még Emily temetése után. Tudom, nem kellene, hogy zavarjon, hiszen régen történt, mégis bántott, amiért nem mondta el, holott rákérdeztem. Persze ezt számon kértem rajta. Dorian felkapta a vizet, még jobban összevesztünk.

– Úgy tudtam, hogy ezek között volt valami – csóválta meg a fejét Madison dühösen. – Hát én kikaparom a szemét ennek a nőnek, ha be meri hálózni Doriant!

– Madison, erre most semmi szükség – állította le Andrea rosszallóan –, nem hinném, hogy Becky ilyesmit tervezne. Egyébként is most az a legfontosabb, hogy megtaláljuk Doriant!

– Tudom, de Andrea, a te állapotodban nem vághatsz neki Bridgeportnak, gondolnod kell a kisbabára is.

– Azt hiszed, nem gondolok rá? Azt hiszed, nem rettegek, hogy mi van, ha elveszítem ezt a babát? – kontrázott Andrea. – Másra sem tudok gondolni, Madison, de azt is tudom, hogy nem fogok itthon ülni és karba-tett kézzel nézni, ahogy Dorian egy életre tönkre teszi magát. Ezt ne kérd tőlem. Ezt ne!

Madison szívből aggódott barátnőjéért, de azt is tudta, hogy ha eldöntött valamit nehéz lesz lebeszélni róla, főleg, ha Dorianről van szó.

– Akkor viszont veled megyek!

– Madison, az az igazság, hogy téged más valamire akartalak megkérni – válaszolta Andrea, barátnője pedig kérdően nézett rá, nem értette mire céloz pontosan. – Samről van szó, amíg távol vagyunk, szeretném rád és Frankre bízni őt. Mert ha bármi történne…

– Nem, nem, nem! – pattant fel a helyéről Madison kétségbeesetten. – Be ne merd fejezni ezt az átkozott mondatot, ne merészeld…

– Madison, nem lesz semmi baj – próbálta megnyugtatni kicsit barátnőjét –, de tudnom kell, hogy Sam jó kezekben van. Te vagy az az ember, akire feltétel nélkül rábíznám a kislányom. Ugye számíthatok rád?

– Andrea, tudod, hogy igen – bólintott Madison nem hagyva, hogy Andrea szabadkozzon, teljesen meghatották barátnője szavai. – Frankkel vigyázunk Samyre, addig amíg vissza nem jöttök. Mert visszajöttök mind a ketten. És ez nem kérés volt.

– Vissza fogunk jönni – suttogta Andrea hálásan, majd szorosan átölelte Madisont. Nem tudta, mi lett volna vele legjobb barátnője nélkül. – Köszönöm!

– De akkor sem mehetsz egyedül Bridgeportba! – szólalt meg erélyesen Madison, mielőtt még elsírta volna magát.

– Megkértem Tomot, hogy jöjjön velem. Bármelyik pillanatban ideérhet – mondta Andrea, ahogy a faliórára nézett.

Néhány perccel később meg is érkezett Tom, de Andrea legnagyobb meglepetésére nem egyedül, vele volt Rebecca Woodward is. Mielőtt még bármit mondhatott volna, Becky megszólalt.

– Andrea, ne haragudj, hogy csak így idejöttem, de Tom elmondta mi történt, és ha nem bánod, veletek tartanék, úgy gondolom, a segítségetekre lehetek. Anyámnak van lakása Bridgeportban, még jól jöhet – magyarázta sietve a vörös nő.

Madison is közelebb lépett hozzájuk, szeme szikrákat szórt Rebeccára, de mielőtt még megszólalhatott volna, Andrea nyugalomra intette.

– Rendben van. Köszönöm, Becky – bólintott Andrea. Ahogy meglátta a pszichológusnőt, egyből bevillant, amit Dorian tegnap este vágott a fejéhez kettőjükről. De tudta, hogy sem a hely, sem az idő nem alkalmas arra, hogy ezeket megbeszéljék. Becky segítséget kínált és ő hálás volt ezért.

– Néztétek a híreket? – szólalt meg Tom, miközben okostelefonján kezdett keresgélni.

– Nem. Mi történt, Tom? – lépett mellé Andrea, mire a fiatal férfi felé fordította a telefont.

– Nézzétek! – Tom elindította a videót, amelyben egy Tv-s hírbemondó képe villant fel.

A bridgeporti rendőrség körözést adott ki Dominic Bishop, zenei producer ellen, mivel az nem jelent meg a kötelező rendőrségi ellenőrzésen ma reggel. Tartózkodási helye jelenleg ismeretlen. A rendőrség és az FBI kiemelten kezeli a helyzetet, mivel Bishopot nemrégiben a Fiona Morgan gyilkossági-ügy első számú gyanúsítottjaként tartóztattak le, majd vádat emeltek ellene egy húsz évvel ezelőtt történt gyilkosság kapcsán is. A tárgyalás nagy port kavart a médiában, mivel a vád koronatanúja a tárgyalást megelőzően megszökött, így a producer bizonyítékok és tanúvallomás hiányában idáig szabadlábon védekezhetett. A rendőrség arra szólítja fel az állampolgárokat, hogyha bárkinek bármi tudomása van Dominic Bishop tartózkodási helyéről, azonnal értesítsék a hatóságokat.

– Legalább őt körözik és nem Doriant, már ez is valami – nézett fel Madison a társaságra. – Szerintetek köze van az eltűnéséhez?

– Egészen biztosan – válaszolta Andrea. – Ilyen véletlenek nincsenek, de talán ezzel nyerhetünk egy kis előnyt.

– Nem akarok senkit siettetni, de akkor indulnunk kellene – szólalt meg Tom.

– Igazad van – bólintott helyeslően Andrea. – Már összekészítettem mindent, lehozom Samet és indulhatunk.

Néhány perc múlva Andrea a kis Samantha társaságában kullogott le a lépcsőn. Amikor a földszintre értek, Andrea lehajolt a kislányhoz és megigazította a ruháját, majd szeretetteljesen végig simított az arcán.

– Mami, nem akarom, hogy elmenj – kérlelte pityeregve Samantha édesanyját. Andreának majd megszakadt a szíve érte, már ő se tudta visszatartani könnyeit.

– Kicsim, figyelj rám! – Andrea letörölte a hatalmas, sós cseppeket a kislány arcáról. – Csak egy kis időre kell elmennem. Észre se veszed és már itthon is leszek. Madison és Frank fognak vigyázni rád addig, meglátod, hogy nagyon jó lesz, ott lesz Charlie is veled.

– Hazahozod Apucit, hogy meggyógyulhasson?

– Igen, kicsim, hazahozom – mondta Andrea, és komolyan is gondolt minden egyes szót. Dorian nélkül nem volt hajlandó visszajönni. – Nagyon fogsz hiányozni! Fogadj szót Madisonnak és Franknek, oké?

– Oké – egyezett bele a kislány. – Te is nagyon fogsz hiányozni, Mami.

– Az én okos nagylányom – nézett végig rajta büszkén Andrea, még egyszer szorosan átölelte, majd Madisonhoz fordult.

– Madison…

– Ne, ne mondj semmit, mert már így is bőgök. – Madison bármennyire is utált sírni, ezt már nem bírta tovább. Könnyes szemmel ölelte át Andreát. – Visszajössz és hozod Carsont is, hogy jól szétrúghassam a seggét! Értve vagyok?

– Igenis főnök! – bólintott Andrea magabiztosan, de legbelül félt attól, vajon mi vár rájuk Bridgeportban…

10. rész – Ravasz húzás