Vegyes érzelmek kavarogtak Andreában, amint átlépte a Blue Moon sztriptízbár küszöbét, Charlie-val a nyomában. Akaratlanul is eszébe jutott első ügye a twinbrooki rendőrségnél, amikor Stacy Johnson ügyén dolgozott… Dorian Carsonnal. A nyomozónő már-már nevetségesnek találta a helyzetet.

Nagy levegőt vett, majd határozott, magabiztos léptekkel indult el a bűntény helyszíne felé, ami nem volt más, mint a bár egyik öltözője. A halottkém, Madison Hart néhány perccel előtte érkezett, a helyszínelőkkel együtt, és már megkezdte a halál körülményeinek megállapítását.

– Szia Madison – köszönt rá Andrea barátnőjére, majd közelebb lépett, hogy szemügyre vegye az áldozatot. A fiatal, ázsiai lány talán húszas évei elején járhatott, de az is lehet, hogy még ennél is fiatalabb volt. Az erős smink miatt idősebbnek nézett ki valós koránál. Vért nem látott sehol, sem pedig erőszakra utaló jeleket, így nem tudta belőni, mi lehet a halál oka.

– Csó – nézett fel rá Madison. – Mi a pálya?

– Ezt inkább én kérdezem tőled – biccentett a lány felé. – Mi történt vele?

– Minden arra utal, hogy megfojtották – jelentette ki a halottkém. –  A máj hőmérséklete alapján, úgy két órája lehet halott.

– Megfojtották? – kérdezett vissza meglepődve Andrea. – Nem látok fojtogatásra utaló nyomokat a nyakon – guggolt le kíváncsian az áldozat mellé a nyomozónő.

– Valóban nem beszélhetünk erőszakos fojtogatásról, melyek következtében a nyomok is láthatóak lesznek. Ritka, de néha elég, ha csak kis mértékben szorítják meg a nyaki ütőeret, amiben a glomus caroticumnak nevezett rész található. Ez stimulálja az oxigénfelvételt. Akár azonnal is beállhat a halál, mint ahogy esetünkben is. Talán csak meg akarták félemlíteni és rosszul sült el, vagy a gyilkos nagyon profi volt.

– Értem – bólintott Andrea. – Azonosították?

– A neve Yang Mei. De itt mindenki csak Démonnak hívta.

Hirtelen Charlie ugatása zökkentette ki a beszélgetésből a két nőt, aki a kanapé körül szimatolt.

– Mit találtál Charlie? – indult meg felé a nyomozónő, majd óvatosan elmozdította az említett bútordarabot. Alatta egy ezüst nyaklánc hevert. Andrea felhúzott egy kesztyűt, majd felemelte azt. A láncon egy sárkány medálion lógott.

– Ügyes kutya vagy – vakarta meg a kutya fejét, majd a helyszínelőhöz fordult. – Vigyétek be a laborba, hátha lesz rajta valami használható – adta ki az utasítást, mire amaz szakszerűen becsomagolta az említett tárgyat.

– Ki talált rá? – fordult az egyik rendőrhöz a nyomozónő.

– Egy másik táncos lány. Állítólag külön produkció lett volna, de nem jelent meg. Mivel nem nyitott ajtót a biztonsági őr betörte azt. Akkor értesítette a rendőrséget.

– Most hol találom?

– Odakint, épp felveszik a vallomását – szólt a fiatal rendőr, mire Andrea elindult, hogy beszélhessen a lánnyal.

– Madison, majd beugrok a hullaházba, hátha kiderül még valami fontos – szólt vissza Andrea.

– Oké zsoké – intett a halottkém, majd visszafordult a hullához.

Andrea éppen csak belépett újra a bárba, mikor ismerős alakba botlott. Csak ezt ne!

– Lám csak lám, milyen kicsi a világ – küldött ellenállhatatlan mosolyt a nyomozónő felé Edi. – Éreztem, hogy mi még találkozni fogunk.

– Valóban túl kicsi a világ, és mily meglepő, már megint egy gyilkossági ügy kapcsán futunk össze – vágott vissza ügyesen Andrea, mire a férfi csak megvonta a vállát.

– Veszélyes világban élünk, épp ezért kell kihasználnunk minden percet, jól mondom? – folytatta a nyomulást a férfi, mire Andrea csak megforgatta a szemét. – Á és itt a társad is! Meg kell mondjam, kutyául nézel ki öregem, mióta nem láttalak – viccelődött a férfi, mire Charlie hangosan morogni kezdett, de Andrea rászólt az ebre.

– Ha már így összefutottunk, Mr…?

– Fáj, hogy már el is felejtetted. Edward King a becsületes nevem, de neked csak Edi – kacsintott a nőre.

– Szóval, Mr. King, látott esetleg valami gyanúsat az este folyamán?

– Én csak a piát keverem, nem láttam semmit – tárta szét a kezét gúnyosan, majd közelebb hajolt Andreához és végigsimított a karján – De mit szólnál, ha felmennénk a lakásomra? Itt van pár utcányira, és azt is bevallom neked, amit nem én követtem el.

 Andrea arca megrándult amint megérezte Edi érintését a karján. Hirtelen elkapta, majd hátracsavarta a férfi kezét, és az asztalnak nyomta a fejét.

– Látom, durván szereted, én mindenben benne vagyok – nevetett még mindig a férfi, mintha nem fogta volna fel a helyzet súlyosságát.

– Ez rossz ötlet volt Edi – szűrte a fogain keresztül Andrea. – Hivatalos eljárás akadályozása, és hatósági személy elleni visszaélés és zaklatás vádjával le van tartóztatva.  Jogában áll hallgatni. Minden, amit mond, mostantól felhasználható ön ellen. Jogában áll ügyvédet fogadni. Ha nem áll módjában, hivatalból kirendelünk egyet. Megértette a jogait?

– És mi lesz a bünti? Jól elfenekelsz?

– Pofa be! – rántotta fel az asztalról a férfit, majd az egyik rendőrre bízta. – Vigyétek be! Miután itt végeztem, kihallgatom.

– Várlak – szólt vissza Edi, majd újra Andreára kacsintott, mire az csak undorral megrázta a fejét.

– Ki ez tahó? – lépett mellé Madison fintorogva.

– Nem lényeges, csak egy semmirekellő alak, aki túl sokat képzel magáról – felelte feldúltan Andrea. – Na de megyek, kihallgatom a táncos lányt.

– Rendben, én is indulok lassan, itt végeztem. Majd felhívlak. – Andrea bólintott, majd mindketten elindultak az ellenkező irányba.

Ahogy Madison épp elhagyni készült az épületet, hirtelen megakadt a szeme Tom Baltimore-on, aki két rúdtáncost figyelt kicsit távolabbról, igencsak vizslató tekintettel. Madison megfékezte kitörni készülő nevetését, majd elindult a fiú felé. Tom annyira el volt foglalva a csinos lányok bámulásával, hogy észre sem vette, ahogy a halottkém a háta mögé settenkedik.

– Most jársz először sztiptízbárban, Tomy fiú? – súgta érzéki hangon a fülébe, ami a fiúba áramcsapásként hasított bele. Fülig vörösödött fejjel fordult Madison felé, aki úgy látszott, nagyon jó szórakozik rajta.

– Igen… Vagyis nem, dehogy… Akarom mondani…

– Mi van? – kérdezett vissza még hangosabban nevetve a nő. Egy kukkot sem értett Tom magyarázkodásából.

– Későre jár, nekem mennem kell. Aludj jól Madison – távolodott el a fiú. Nem volt kedve magyarázkodni a lánynak. Röstellte, amiért mindig kínos helyzetbe kerül

– Jaj, ne már – szaladt a fiú után. – Csak marhultam! Na és aztán ha megnézted őket? Hát addig nincs baj, amíg a csajokat nézed és nem a pasikat – próbálta felvidítani a fiút. – Mit szólnál, ha beülnénk valahová kajálni? Ismerek egy remek hamburgerest a közelben.

– Igazság szerint éhes vagyok – mosolygott felé Tom.

– Akkor meg mire várunk? Én is éhen halok – karolt bele Madison a fiúba, majd együtt elhagyták a sztriptízbárt.

***

Másnap reggel, amint Andrea belépett a kapitányságra és az irodája felé vette az irányt, Frank Gerard csapódott mellé szélesen vigyorogva, mire Andrea csak megforgatta a szemét.

– Nem irigyellek Mackenzie, Woodward iszonyú pipa rád – szúrta oda Gerard Andreának, mire az kérdőn nézett rá.

– Ezt meg hogy érted?

– A tegnapi kis akciód miatt a kanos csapossal. Panaszt tett rád, amiért bántalmaztad.

– Tessék? – kerekedett el Andrea szeme. – Ennek aztán van bőr a képén. Hol van most?

– Kiengedték – vont vállat a szőke férfi.

– Az nem lehet – rázta meg a fejét elképedve a nyomozónő. – Le volt tartóztatva, hogy engedhették ki?

– Ugyan Andy! Nem hozhatod be azért, mert tett egy gátlástalan ajánlatot – tárta szét a karját a férfi.

– Tett egy gátlástalan ajánlatot? Hátráltatta a nyomozást, és úgy beszélt velem, mint egy utolsó prostival, és akkor ezt tűrjem el? Elvégre ugyanolyan nyomozó vagyok itt, mint te.

– Ezt senki nem mondta, de…

– Mackenzie, az irodámba! Most! – dörrent rájuk Woodward főfelügyelő hirtelen. Andrea bólintott, majd megindult felettese után.

Az irodában tapintani lehetett a feszültséget. A főfelügyelő néhány másodpercig csak némán nézte a nőt. Tekintete és arckifejezése csalódottságot sugallt.  Andrea meg akart szólalni, de a főfelügyelő megelőzte.

– Elmondanád, hogy mi ütött beléd tegnap?

– Beismerem, túllőttem a célon, de túl sokat engedett meg magának az az alak – védekezett Andrea.

– Ahogy te is – állapította meg a főfelügyelő szárazon. – Tudom, hogy néha nehéz, Andrea, és elhiszem, hogy nőként ebben a szakmában még nehezebb. Azzal is tisztában vagyok, hogy megérdemelte az a pökhendi alak, de elvárom, hogy többet ilyen ne forduljon elő, mert ezzel csak magadnak ártasz. Egyelőre csak szóbeli figyelmeztetést kapsz.

– Megértettem, és tudom, hogy nem kellett volna hagynom, hogy ennyire felbosszantson– válaszolta elszánt tekintettel Andrea. – De azzal nem értek egyet, hogy kiengedték Edward Kinget.

– Huszonnégy órát bent töltött, én is kihallgattam, de nem mentem vele semmire. Tovább nem tarthattam itt – magyarázta a főfelügyelő hevesen gesztikulálva.

Andrea csak alig láthatóan megrázta a fejét. Nem akart vitába szállni a főfelügyelővel. Egy kérdés azonban még mindennél jobban foglalkoztatta.

– Folytathatom a nyomozást Yang Mei meggyilkolásának ügyében? – kérdezte meg bizalmatlanul. Majdnem biztos volt benne, hogy a főfelügyelő másnak adta az ügyet.

– Az ügy még tiéd, bár megfordult a fejemben, hogy másnak adom.

– Köszönöm, hogy nem tette – felelte hálásan a nyomozónő.

Woodward bólintott. Talán még egy halvány mosoly is megjelent a szája szélén.

– Most elmehetsz! Várom majd a beszámolódat az ügyről.

***

Egy héttel később

Nincs nagyobb öröm egy nyomozó életében, mint amikor sikerül megoldania egy ügyet. Amikor értelmet nyernek az éjszakába nyúló túlórák. Amikor az elkövető kezén kattan a bilincs. Sok esetben azonban, az ügy zsákutcába fut. Nincsenek nyomok, bizonyítékok, vagy ha vannak, akkor sem elegendőek a vádemeléshez. Yang Mei meggyilkolásának ügye – Andrea legnagyobb bánatára – erre a sorsra jutott. Napok óta kutatott nyomok után, de a lány mintha nem is létezett volna. Az elkövető egy árva nyomot sem hagyott maga után, amin elindulhatna, csupán egy ezüst nyakláncot, egyedi sárkány medállal. A nyomozónő bízott benne, hogy ez alapján eljutnak a tulajdonoshoz, de itt is zsákutcába futott. Nagyot sóhajtott, amikor felrakta a dobozt a többi döglött akta közé. Szomorúan nézett körül a teremben. Rengeteg megoldatlan ügy sorakozott a fémpolcokon, köztük olyanok is, amelyek már rég a feledés homályába merültek. Csöndesen porosodva, és talán még mindig arra várva, hogy egyszer valaki újra leemelje őket…

Vége!

Mentés