„Without a soul my spirit’s sleeping somewhere cold
Until you find it there and lead it back home ”

(Evanescence – Bring Me To Life)

– Abby, mit jelentsen ez? – kérdezte értetlenül Dorian, de lány továbbra is elszánt tekintettel szegezte neki a fegyvert. Ráadásul az ő saját fegyverét. – Hogy került az egyáltalán hozzád?

– Kár volt a kocsiban hagynia!

Dorian bólintott. Hát persze. Mivel a ravatalozóba nem vihette be, így a kesztyűtartóban hagyta fegyverét, most pedig nem akarta megrémíteni vele a lányt, ráadásul tudta, ha magánál tartja, még végül olyat tesz vele, amit később megbánhat.

– Dobja ide a bilincs kulcsát! – szólította fel Abigail Doriant, mire a férfi csak megrázta a fejét. – Azt mondtam, dobja ide!

– Miért csinálod ezt Abby? – Dorian nem értette mi történik, hiszen tűzbe tette volna a kezét a lányért, most mégis úgy tűnik, tévedett vele kapcsolatban.

– Nem hallottad, Carson? – szólalt meg a háta mögül Bishop. – Tedd, amit a lány mondott.

– Te fogd be, Bishop! – kiáltott a férfira, majd ismét a lány felé fordult és óvatosan tett felé egy lépést. – Abby, kérlek…

– Ne merjen közelebb jönni, vagy esküszöm, hogy lelövöm – válaszolta Abigail, ujját továbbra is a ravaszon tartva. – Ne nehezítse meg, Carson nyomozó! Csak dobja ide a kulcsokat és lépjen a falhoz!

Dorian bólintott, elővette a zsebéből Bishop bilincsének a kulcsait és a lány elé dobta, majd meghátrált. Abigail gyorsan felkapta a földről a kulcsot, de közben rajta tartotta a fegyvert Dorianen. Sietve Dominichoz lépett, és a hátrabilincselt kezébe adta a kulcsokat. Eltartott egy ideig, de sikerült kinyitnia a zárat.

– Na végre! – dörzsölte meg a fájó csuklóját Dominic, majd kiroppantotta a nyakát mindkét irányba, és átvette Abigailtől a fegyvert. Immáron ő szegezte azt a nyomozó felé. – Tudtam, hogy végül helyesen fogsz dönteni, kislány. Most pedig te jössz, Dorian! Ülj szépen ide, már előmelegítettem neked a helyet. Mozogj, és bilincseld oda szépen magad ahhoz a vascsőhöz!

– Az nem fog menni!

– Ó, dehogyis nem – válaszolta Dominic –, erőltesd meg magad, és semmi trükközés vagy lelőlek, mint egy kutyát.

Doriannek nem volt kétsége afelől, hogy Dominic gondolkodás nélkül lelövi, ha úgy tartja kedve, így levetette a zakóját, feltűrte az ingujját és leült Dominic helyére. Felvette a földről a bilincset, felrakta először az egyik csuklójára, majd odabilincselte magát a vascsőhöz.

– Ügyes fiú, látod, megy ez – bólintott Bishop. – És most megtapasztalod, min mentem keresztül az elmúlt két nap során.

– És te mikor fogod megtapasztalni, hogy én min mentem keresztül az elmúlt húsz év során? – nézett fel rá Dorian.

– Abby! – szólt oda a lánynak Bishop. – Nézd meg, hogy rendesen odabilincselte-e magát.

Abigail bólintott, gyorsan a férfi mellé lépett és ellenőrizte a bilincset, de mindent rendben talált.

– Ha elmondod mi történt, akkor tudok segíteni, nem kell ezt tenned – súgta oda Dorian a lánynak.

– De igen, ezt kell tennem – válaszolta elszántan a lány.

– De miért?

– Mert… – nézett fel Dominic Bishopra a lány –, mert ő az apám…

***

Rebecca Woodward a komor kihallgatószobában ült és arra várt, hogy Gibson ügynök végre megérkezzen. Miután a férfi meglátta Fiona temetésen, udvariasan felszólította, hogy be kell fáradnia kihallgatásra. Rebecca, bár próbálta játszani az értetlent, és kikérni magának a helyzetet, de Gibson nem tágított, és nem is volt hajlandó többet elárulni. Átadta az egyik kollégájának Rebeccát, aki behozta a Bridgeporti kapitányságra. Mivel le kellett adnia a telefonját még Andreának és Tomnak sem tudott jelezni a történtekről. Rettenetesen félt, hogy a tegnapi akciójuk miatt hozathatta be a férfi. Már a legrosszabbra készült. Amikor kinyílt a kihallgató ajtaja, Rebecca azonnal felkapta a fejét.

– Elnézést, amiért megvárakoztattam Rebecca, de sajnos feltartottak a kötelezettségeim – lépett be a helyiségbe Gibson, majd ledobott egy aktát az asztalra.

– Volna szíves elmondani, hogy miért hozatott be, Gibson ügynök? – kérdezte határozottan Rebecca, mire a férfi bólintott.

– Úgy tudtam, tegnap este sürgősen vissza kellett utaznia Twinbrookba, legalábbis Ön ezt mondta nekem tegnap délután, amikor váratlanul felbukkant az irodámban, hogy Dorian Carsonról beszéljen velem, aztán most teljesen véletlenül Fiona Morgan temetésén futunk össze. Nem gondolja, hogy ez egy kissé gyanús, Rebecca?

– Tegnap már elmondtam, milyen indíttatásból kerestem fel Önt, és igen, valóban haza akartam utazni még aznap, de édesanyám megkért, hogy kísérjem el Fiona Morgan temetésére, így maradtam még egy napot – válaszolta Rebecca töretlenül.

– Maga okos nő, Rebecca, épp ezért olyan érthetetlen számomra, hogy miért keveri magát bajba Dorian Carson miatt.

– Ezt meg hogy érti? – nézett fel rá Rebecca, Gibson kicsit közelebb hajolt a nőhöz.

– Tudja, mi a baj a twinbrooki rendőrséggel, Rebecca? – nézett egyenesen a nő szemébe Gibson. – Hogy azt hiszik, hogy túl járhatnak az eszemen. Tudom, hogy Dorian Carson itt van Bridgeportban, és hogy köze van Dominic Bishop hirtelen eltűnéséhez. Maga pedig Dorian miatt van itt, ha nem tévedek.

– Nem tudom, miről beszél, mint mondtam, az édesanyámat jöttem meglátogatni, Dorian pedig amennyire tudomásom van róla, vidéken van a családjával.

– Maga tényleg hülyének néz engem, Rebecca?

– Nem tartom annak, csak válaszoltam a kérdéseire – igyekezett tartani magát Rebecca, ha Gibson azt hiszi, ilyen könnyen meg tudja törni, hát tévedett. – Hogyha nincs más, amivel gyanúsít, abban az esetben kérem, engedje, hogy távozzak.

Gibson bólintott, s közben kinyitotta az előtte heverő aktát. Rebecca ereiben pedig megfagyott a vér, ahogy meglátta a saját fényképét az aktában.

– Mondja csak, Rebecca, egy olyan ambiciózus fiatal nő mint maga, aki a világhírű francia egyetemen doktorált, és ahol elismert tanárként dolgozott két éven keresztül, miért hagy ott csapot-papot, és költözik vissza Twinbrookba, hogy egy koszos kis rendőrkapitányságon kezdjen dolgozni, ahelyett, hogy mondjuk menő magánpraxist építene ki Starlight Shoresban?

– Ne tegyen úgy, Gibson ügynök, mintha nem állna ott abban az aktában, hogy mi is történt velem Franciaországban – mondta szemrebbenés nélkül Rebecca, jól tudta, hogy Gibson már mindent tud róla.

– Azért én mégiscsak inkább magától hallanám, ha nem bánja. Meséljen nekem Gabriel Renardról…

Rebecca csak alig láthatóan megrázta a fejét, remélte, hogy nem kell újra átélnie az akkor történteket. Sejtette, hogy Gibson ezzel akarja megtörni, de azt viszont tudta, hogy nem fogja ezt hagyni neki. Vett egy mély levegőt, majd belekezdett.

– Gabriel az egyik tanítványom volt az egyetemen. Nagyon zárkózott, de intelligens fiú volt, aki mindig felkészülten érkezett az órákra. Gyakran kikérte a véleményemet a tanulmányairól, felkért, hogy legyek a referense a szakdolgozatánál. Sokat beszélgettünk. Gyorsan kiderült, miért vonzódik annyira a pszichológiához. A saját traumái megértése miatt. Még gyermekkorában a saját édesapja a szeme láttára ölte meg az anyját. Az apja börtönbe került, ő pedig a nagyszüleihez. Segíteni akartam neki, de Gabriel túlságosan vágyott a figyelemre és a törődésre, szinte már betegesen. Hamarabb fel kellett volna, hogy ismerjem, hogy nemcsak a tanárjaként közeledik hozzám. Egy napon bevallotta, hogy szerelmes belém, hogy velem akar lenni mindannak ellenére, hogy a tanára vagyok. Én sosem tápláltam Gabriel iránt gyengéd érzelmeket, mindig csak tanárként próbáltam neki segíteni. Amikor megmondtam neki, hogy köztünk nem lehet semmi, teljesen kifordult magából. Újra próbálkozott, és én újra visszautasítottam. Bosszúból a tantestülethez fordult és azt hazudta viszonyt folytatok vele.

– Elkezdődött a kivizsgálás, szörnyű időszak volt, de egy idő után bevallotta, hogy hazudott, és mindent csak azért tett, mert azt hitte, így együtt lehetünk. Én maradhattam az állásomban, de őt kirúgták az egyetemről. Hónapokig nem hallottam róla, egészen addig az estéig nem. Hazafelé tartottam az egyetemről, éreztem, hogy valaki követ. Gabriel volt az. Vitatkoztunk, próbáltam neki elmagyarázni, hogy köztünk nem lehet semmi. De nem értette meg. Aztán elővett egy fegyvert, azzal fenyegetőzött, hogy mindkettőnkkel végez. Ha nincs ott a szomszédom, aki a segítségemre siet, már nem élnék. Azóta Gabriel rehabilitációs intézetben van, ahol gyógyszeres kezelést kap. Egy ideig próbáltam élni tovább az életem, de nem akartam ott maradni ezek után. Úgy éreztem, Twinbrook megfelelő hely lesz ahhoz, hogy magam mögött hagyjam ezt az egészet. Ennyi a történetem. Most boldog Gibson ügynök?

Cameron döbbenten hallgatta a nőt, arról nem volt tudomása, hogy Gabriel meg akarta ölni a nőt, az informátora csak annyit tudott meg, hogy Rebecca Woodward viszonyba keveredett az egyik egyetemi diákjával.

– Őszintén sajnálom, én nem tudtam, hogy idáig fajult a dolog…

– Akkor talán nem ártott volna jobban utánanézni a forrásainak Gibson ügynök. Most pedig engedjen el, nincs rá oka, hogy itt tartson, nem csináltam semmit. Vagy van bármi a kezében a múltamon kívül, amivel vádaskodhatna?

– Nézze, Rebecca, én kedvelem magát, ezért adok egy lehetőséget. Eltűnik ebből a városból, amíg még lehet. Nekem csak Dominic Bishop és Dorian Carson kell. És hogy, nehogy megint valami olyanba üsse az orrát, amihez semmi köze, saját magam fogom kivinni a reptérre, hogy meggyőződjek róla, hogy biztosan hazament.

– Ezt nem teheti!

– De nagyon is megtehetem – nézett az órájára Gibson. – Én a maga helyében összetenném a kezemet, hogy ennyivel megúsztam. Annyi a szerencséje, hogy most sokkal fontosabb dolgokkal kell foglalkoznom, és maga pedig az utamban van. Szóval, ha azt mondtam most szépen hazamegy, akkor hazamegy, megértettük egymást?

– Igen – bólintott Rebecca, hiszen más választása nem volt.

***

Cameron Gibson gondterhelt tekintettel szorította a kormányt a Bridgeporti Repülőtér felé vezető úton. Útitársa, Rebecca Woodward némán figyelte a mellettük elsuhanó autókat.

– Tudja, néhány dolgot szerettem volna magammal vinni – szólalt meg végül Rebecca.

– Majd az édesanyja maga után küldeti, amire szüksége van – válaszolta Gibson, miközben folyamatosan az utat nézte.

– Nagyszerű – dünnyögte Rebecca, úgy tűnt Gibsonnak mindenre volt válasza.

– Higgye el, Rebecca, hogy ez a maga érdekében történik – mondta hirtelen Gibson –, máskülönben elhiheti, hogy nem szoktam sofőrt játszani bárkinek, maximum olyanoknak, akiknek fontos a biztonsága számomra – válaszolta Gibson, miközben megálltak egy piros lámpa előtt, de mielőtt folytatta volna, mobiltelefonja rezegni kezdett a zsebében.

– Gibson, mondd gyorsan – emelte a füléhez a készüléket. – Hogyan? Biztos, hogy az ő kocsija? És hol látták pontosan? Értem. Most épp egy másik ügyben vagyok. Nem, ne küldj oda mást! Francba, mindegy megoldom. Nagyjából negyed órányira vagyok onnan, ellenőrzöm.

– Mi történt? – kérdezte Rebecca sietve.

– Teszünk egy kis kitérőt, de nyugodjon meg, el fogja érni a gépét – magyarázta Gibson, majd a következő elágazásnál élesen bevette a kanyart.

– Elárulná, hogy mégis hová megyünk?

– Nem – mondta Gibson, majd rátaposott a gázpedálra.

Amikor nagyjából negyed óra múlva Gibson leállította az autó motorját, és Rebecca kinézett az ablakon, nem látott mást, csak egy régi, nem üzemelő világítótornyot. Nem értette, mit keresnek itt. Gibson sietve kiszállt, és odasétált a tőlük nem messze parkoló piros sportkocsihoz. Körbejárta néhányszor, aztán sietve visszatért és kinyitotta a Rebecca felőli ajtót.

– Sajnálom, Rebecca, de erre okvetlen szükség van. – Rebecca nem értette, miről beszél a férfi, egészen addig, amíg elő nem vett egy bilincset.

– Mégis mit képzel? – kérdezte Rebecca, miközben Gibson odabilincselte mindkét kezét a kormányhoz.

– Körül kell néznem odabent, nem szeretném, ha addig megszökne – kacsintott a nőre, majd rázárta a kocsi ajtaját, és elindult az épület felé. Becky hol összebilincselt kezére, hol az egyre távolodó Gibson után nézett, s azon gondolkodott, hogy vajon ebből a slamasztikából, hogy fog kimászni.

Közben az idő csak telt és a várakozás egyre idegőrlőbb lett Rebecca számára. Nem értette, hol maradhat ilyen sokáig Cameron Gibson. Túl sok idő telt el azóta, hogy itt hagyta. Érezte, hogy valami nagyon nincs rendben, és ő itt ült összebilincselt kézzel a kocsiban, még telefonálni sem tudott, hiszen mobiltelefonját az ügynök a kesztyűtartóba tetette vele. Lázasan gondolkozni kezdett, aztán eszébe jutott egy megoldás. Gyorsan lehajtotta a fejét, és kivett egy hajtűt a hajából. Sosem gondolta volna, hogy egyszer még hasznát veszi ennek a tudásnak, de most örült neki, hogy édesapja még kislányként megtanította rá, hogyan lehet könnyűszerrel kinyitni egy bilincset a megfelelő eszközökkel. Miután kiszabadította a kezét, gyorsan előkapta a mobilját és tárcsázta Tom számát.

– Szia Tom, itt Becky!

– Szia Becky, várj kihangosítalak – válaszolta Tom a készülékbe – már nagyon aggódtunk érted, éppen Sawyerhez tartunk Andreával. Te hol vagy?

– Gibson kihallgatott a kapitányságon. Nem mondtam neki semmit, de tudja, hogy Dorian itt van. Ki akart vinni a reptérre, hogy biztos legyen benne, hogy eltűntem a városból, de útközben felhívták, hogy ellenőrizzen valamit a régi világítótoronynál. Bement az épületbe, de már túl régóta bent van, nem tudom mitévő legyek. Lehet, baja esett.

– Mit mondtál? – kérdezett vissza Andrea. – A régi világítótorony? Tom, nézd meg milyen messze vagyunk onnan.

– A GPS szerint nagyjából húsz percnyire vagyunk onnan – vágta rá Tom.

– Odamegyünk – vágta rá Andrea.

– Andrea biztos jó ötlet ez?

– Nem, de az is lehet, hogy Bishop miatt küldték oda – vágta rá Andrea. – Sietünk, te addig maradj veszteg.

– Rendben – válaszolta Becky, majd miután lerakták a telefont, gondterhelten nézett a világítótorony felé, majd visszaült a kocsiba, hogy megvárja barátait.

Néhány perc múlva azonban nem tudott tovább nyugton maradni. Kiszállt a kocsiból, és elindult az épület bejárata felé.

***

– Az apád? – Doriant teljesen letaglózták a hallottak, egyszerűen fel sem fogta, amit Abigail mondott neki. – Az lehetetlen…

– Na mi az Carson, erre nem számítottál ugye? – szólalt meg Dominic elégedett hangon. – Meglepetés…

– Az egész életem hazugság volt, Carson nyomozó, hiszen még a vér szerinti anyámnak se kellettem. Eldobott magától, és inkább a sikert és hírnevet választotta helyettem. Mert csak ennyi voltam neki, egy rossz döntés. Gondolom, sejti ki az, ugye?

– Fiona? – Doriannek kezdett összeállni a kép, de egyszerűen félt összeilleszteni a darabokat. Abigail valójában Fiona Morgan és Dominic Bishop lánya?

– Nem hazudtam magának, Carson nyomozó, valóban felkeresett Dominic ügyvédje a tárgyalás előtt, de nem azért, hogy megfenyegessen. Átadott néhány dokumentumot és egy levelet, amit Dominic írt nekem. Bocsánatot kért, amiért annak idején nem küzdött jobban értem, de Fiona neki sem mondta el, hogy ő az apám, mert csak meg akart szabadulni tőlem. Véletlenül szólta el magát Dominicnak, amikor utoljára beszéltek. Mindent félreértettem, azért veszekedtek, mert ha Dominic korábban tudta volna, nem hagyta volna, hogy Fiona örökbe adjon a saját testvérének, hanem gondoskodott volna rólam. Rendbe akart hozni mindent, hogy egy család lehessünk. De maga mindent elvett, nem volt joga hozzá!

– Miről beszélsz, Abby? Én nem vettem el semmit! – rázta meg a fejét Dorian.

– Gyerünk Dorian – szólalt meg Bishop –, mondd csak el neki, miért ölted meg az anyját? Fiona elmondta nekem, hogy felkerested nem sokkal a halála előtt, Emily miatt, nem igaz? Fejedbe vettél valami őrült teóriát, hogy mi öltük meg a húgodat és bosszúhadjáratot indítottál. Fionával sikerült végezned és majdnem velem is. Elismerésem…

– Abby, te elhitted ezt a sok sületlenséget? – nézett Dorian Abigailre. – Dominic hazudik neked, nem én öltem meg Fionát!

– Sose hazudnék neked, Abby – lépett a lány mellé Dominic. – Egy család vagyunk, te is tudod.

– Abby, ne higgy neki! – Dorian nem figyelt Bishopra, Abigail volt az egyetlen, akit meg akart győzni. – Manipulál téged, hát nem érted? Olyannyira vágytál rá, hogy újra legyen családod, hogy feltétel nélkül elhittél mindent ennek a rohadéknak, de még nem késő!

– Ebből elég Dorian, most megfizetsz mindazért, amit Fionával tettél – lépett elé Bishop, majd Dorian fejének szegezte a fegyvert.

– Mit művelsz? – lépett elé hirtelen Abigail. – Nem ölheted meg!

– Miért? – kérdezett vissza. – Megölte az anyádat, te nem akarod megbosszulni?

– Akkor mi sem vagyunk különbek mint ő!

– Állj félre, Abigail!

– Nem, nem hagyom, hogy megtedd! – erősködött a lány. Dominic még egy darabig figyelte a lány elszánt arcát, aztán ingerülten megrázta a fejét, majd Abigailre fogta a fegyvert.

– Na jó, ebből elegem van! Abby én tényleg megpróbáltam, de te annyira rohadtul idegesítő vagy, hogy nem megy. Nem csodálom, hogy az anyád megszabadult tőled.

– De Apa – nézett rá kétségbeesve Abigail.

– Az isten szerelmére, dehogy vagyok az apád! Kész csoda, hogy bevetted ezt a mesét! Csak azért találtam ki, hogy mellettem tanúskodj a bíróságon, de persze annyira ostoba vagy, hogy inkább berezeltél és megszöktél. Mondjuk így sem jártam rosszul. Tudni akarod ki volt az apád, Abigail? A drága jó anyuci ágyában annyi férfi fordult meg, hogy szerintem még ő maga sem tudta. Tudod, el akart vetetni téged, kár, hogy az az ostoba Emily lebeszélte róla.

– Te rohadt szemétláda – szűrte a fogai között Dorian. – Hagyd békén a lányt!

– Igazad van, veled kezdem – nézett hirtelen a férfira. – Tudod, a hugicád nagyon dögös csaj volt, de tényleg. De amennyire szép volt, legalább annyira naiv is. Nem ő volt az első lány, akinek azt mondtam, sztárt csinálok belőle, hogy megkapjam, amit akarok, de tudod, az ilyen fiatal és feltörekvő lányokkal tele van Bridgeport. Mindegyikük azt hiszi, híres lesz, hogy majd a lábai előtt fog heverni a világ, túl könnyű prédák. Ebben a szakmában nem elég csak tehetségesnek lenni, kell hozzá egy adag gátlástalanság is, hogy az ember elérje, amit akar. Aki nem hajlandó mindent megtenni azért, hogy sikeres legyen, annak nem is jár a hírnév. Emilyben ez sajnos nem volt meg. Tehetséges volt ez tény, de csupán ezért még nem jár lemezszerződés. Komolyan gondoltam, amit neki mondtam, belőle sztár lett volna, ha nem lett volna olyan átkozottul ostoba, hogy visszautasít egy soha vissza nem térő ajánlatot.

– Miféle ajánlatot, te szemét? Mit csináltál a húgommal?

– A húgod halála csupán egy szerencsétlen baleset volt, akár hiszed akár nem, nem akartam megölni őt, csak így alakult.

– Így alakult? Így alakult?! – Dorian szeme szikrákat szórt a férfira. Ki akarta tépni magát a bilincs szorításából, de az erősen fogva tartotta.

– Nyugi, nagyfiú, még ma találkozhatsz vele – Dominic újra neki szegezte a fegyvert Dorian homlokának, de ő nem rémült meg, farkasszemet nézett húga gyilkosával

– Miért?

– Mit miért? – kérdezett vissza Bishop.

– Tudni akarom, hogy miért ölted meg? – üvöltötte Dorian. – Egyszer az életben mondd el az igazat, Dominic!

– Miért akarod hallani Dorian – értetlenkedett Bishop –, miért akarsz mindig fájdalmat okozni magadnak?

– Tudni akarom!

Dominic csak nézte a megtört Doriant, aztán bólintott, végül is miért ne forgassa még meg benne a kést utoljára.

– Hát jó, végül is most már úgyis mindegy, mert úgyis a halálba viszitek – vont vállat Bishop, majd belekezdett annak a végzetes estének az történetébe…

– Igyunk arra, hogy mostantól egy új fejezet nyílik az életedben – emelte magasba a pezsgőspoharat Dominic Bishop, Emily pedig boldogan, mosolyogva koccintotta hozzá poharát a férfiéhez, hiszen ez volt az a nap, amiről mindig álmodozott, ma végre aláírja élete első lemezszerződést. Még mindig alig hitte el, hogy ilyen lehetőséget kapott.

– Köszönöm, Dominic, és el se hiszed, milyen hálás vagyok neked, amiért ezt lehetővé teszed számomra – hálálkodott a lány, majd belekortyolt a buborékos italba.

– Remélem is, hogy hálás vagy, mert ez tényleg nem mindennapi lehetőség – helyeselt Dominic, aztán egy korttyal lehúzta a pezsgőt, majd újat töltött magának. – Apropó lehetőség, hozom is a szerződést! Egy kis türelmedet kérem, addig érezd magad otthon! – kacsintott rá a férfi, majd fütyörészve elindult a dolgozószobája felé.

Emilynek amint egyedül maradt, volt ideje kicsit jobban körbenézni Dominic házában. Azt leszámítva, hogy egyszer felugrottak Fioánával egy buli előtt egy-két italra, még nem járt itt, pláne nem egyedül, de a mai utolsó stúdiófelvétel után Dominic ragaszkodott hozzá, hogy itt ünnepeljék meg a szerződés megkötését. Mivel kicsit kényelmetlennek érezte a cipőjét, gyorsan lehúzta magáról, mennyei megkönnyebbülést érezve és már épp birtokba vette volna a kanapét, amikor megszólalt mobiltelefonja. A kijelzőre nézve Fiona neve tűnt fel rajta.

– Szia, Fiona, mi a helyzet? – szólt bele a készülékbe. – Most?… Az az igazság, hogy nem a legalkalmasabb…Tudom, hogy azt mondtam, rám mindenben számíthatsz, de Dominiccal végre aláírjuk a lemezszerződést, épp itt vagyok nála, most készíti elő… Ne csinálj hülyeséget kérlek, azt mondtad, hogy megtartod… Jó, figyelj, nyugi, szerintem nem tart olyan sokáig, és utána találkozhatunk… Az lesz a legegyszerűbb, ha idejössz, a címet tudod, a garázs felőli ajtón be tudsz jönni. Rendben, akkor egy óra múlva… Szia…

– Már itt is vagyok – jelent meg a papírokkal Dominic, majd lerakta az asztalra. – Kivel beszéltél?

– Fionával, majd később beugrik, ha nem baj, eléggé padlón van – magyarázta Emily, mire Dominic szemöldöke magasba szaladt.

– Mi történt vele? – kíváncsiskodott a férfi.

– Elmondom, de ez maradjon köztünk – kérte Emily, Dominic bólintott. – Fiona terhes…

– Oh, hát ez kellemetlen – húzta el a száját Dominic. – Miért nem veteti el?

– Dominic, hogy mondhatsz ilyet? – képedt el Emily. – Egy kisbabáról beszélsz!

– Fiona túl fiatal és felelőtlen egy gyerekhez, ezt te is tudod, szerinted képes lenne felnevelni?

– Szerintem igen, de tudod mit, mindegy is, ez végül is nem a te gondod – rázta meg a fejét Emily, már megbánta, amiért elmondta Dominicnak ezt az egészet. – Felejtsük el, majd megoldjuk, inkább nézzük a szerződést – huppant le Emily a kanapéra, és elkezdte átböngészni az irományt, közben Dominic töltött még pezsgőt mindkettőjüknek.

Az idő gyorsan elröppent, miközben ők minden részletet igyekeztek átbeszélni, közben Dominic már a sokadik pohár italát kortyolgatta, amikor Emily megjegyezte, hogy talán sok lesz mára. Erre csak annyit felelt, hogy ma elvégre is ünnepelnek.

– Mondták már neked, hogy milyen gyönyörű vagy, amikor ennyire próbálsz koncentrálni? – szólalt meg Dominic, majd kezét Emily combjára csúsztatta.

– Dominic, mit csinálsz? – nézett az őt simogató kezére Emily, nem igazán értette, a férfi mit is akar tőle.

– Bókolni próbálok neked – mosolygott ellenállhatatlanul a lányra, majd közelebb húzódott hozzá.

– Sokat ittál – emelte le a kezét a combjáról Emily, majd folytatta volna az olvasást, de Dominic nem hagyta.

– Ne kéresd magad, Emily! Tetszel nekem, nagyon is, és tudom, hogy én se vagyok közömbös számodra – kezdte csókolgatni a lány nyakát. Emily egy pillanatra lefagyott, ahogy tudatosult benne, hogy Dominic mit akar tőle, ezért jelzésértékűen elhúzódott.

– Szerintem rendben lesz a szerződés, szóval hol írjam alá? – próbált terelni, de Dominic folytatta.

– Nem kell annyira sietnünk, még néhány pontot szeretnék kielemezni, mielőtt aláírod – folytatta a csókolgatást egyre tolakodóbban a férfi. – Tudom, hogy te is akarod, hidd el, hogy nem bánod meg.

– Elég! – pattant fel a helyéről mérgesen Emily. – Fejezd be, azért jöttem, hogy aláírjam a szerződést, nem azért, hogy lefeküdjek veled.

Dominic ingerülten beletúrt a hajába, majd a lányra nézett.

– Mondd csak Emily, mégis mire számítottál? – nézett rá értetlenül. – Te tényleg azt gondoltad, hogy csak a két szép szemed és az énekhangod miatt majd az öledbe hullik minden. Egyszer már megkérdeztem tőled és azt mondtad, bármire hajlandó vagy azért, hogy elérd az álmod, most igazán nem sok választ el tőle, hogy mindent megkapj.

– Nem! – jelentette ki a lány. – Erről nem volt szó, Dominic! Nem így értettem, ezt te is tudod!

– Akkor szerződés sincs, kislány – fenyegetőzött a férfi. – Biztos jól meggondoltad?

– Ha ez az ára, akkor nem is kell! – csattant fel Emily. – Minek nézel te engem?

– Egy ambiciózus fiatal lánynak, aki énekesnő akar lenni, de úgy tűnik, nem akarja eléggé. Nem baj, így is jó – rándította meg a vállát Bishop. – Biztosan visszavesznek abba a koszos lebujba.

Emily szemébe könnyek szöktek, nem akarta elhinni, hogy Dominic ennyire aljas, de egyet tudott, soha nem fogja eladni magát neki.

– Rohadj meg, Dominic! – vette oda undorral, majd sarkon fordult, hogy itt hagyja, de akkor Dominic erősen megragadta a csuklóját.

– Nem az a lány vagy, akinek gondoltalak, Emily – vágta hozzá megjátszott sajnálkozással. – De még dönthetsz jól.

– Te sem az vagy, akinek gondoltalak – húzta ki a csuklóját Dominic szorításából. – Hatalmasat csalódtam benned! De tudod mit, nélküled is elérem a céljaimat.

– A dalaid nélkül kötve hiszem – lépett a bárpult mögé sokat sejttető mosollyal a képén, majd töltött magának egy whiskey-t.

– Miről beszélsz?

– A dalaid már az enyémek, és azt csinálok velük, amit akarok. Biztosan akad valaki, akinek nem okoznak problémát, ha bizonyos dolgokat meg kell tenniük – kacsintott a lányra, majd lehúzta az italt és ismét Emily felé közelített.

– Ezt nem teheted!

– Már meg is tettem, az én stúdiómban készültek a felvételek, azt csinálok velük, amit akarok – blöffölt a férfi.

– Te aljas rohadék – rontott neki Emily a férfinak és püfölni kezdte, ahol csak érte. Dominic egy ideig tűrte az ütlegelést, aztán megragadta a lányt.

– Miért akarod a nehéz utat választani, Em, amikor egy karnyújtásnyira vagy mindentől – húzta magához a férfi, és ismét a lány nyakára tapaszozta az ajkát. Emily, ahogy megérezte Dominic tolakodó kezét végigkúszni a testén, nem érzett mást, csak undort.

– Inkább játszok életem végéig egy koszos kocsmában, minthogy lefeküdjek veled – dobta félre a férfit, és már az sem érdekelte, hogy még cipője sincs rajta, csak el akart szabadulni innen. Dominic azonban semmit sem tűrt rosszabbul, mint a visszautasítást.

– Mégis mit képzelsz magadról, te kis ribanc? – Dominic teljesen begőzölt, nem is gondolkodott, hogy mit tesz, hirtelen elkapta Emilyt és a földre teperte, majd fojtogatni kezdte. A lány teljesen kétségbeesett, már alig kapott levegőt, miközben Dominic eszelős tekintetét látta maga előtt. Utolsó erejével Dominic legérzékenyebb testrészére mért egy rúgást, így amíg a férfi fájdalmasan összehúzódott, volt ideje egérutat nyerni. Sajnos, mielőtt még lerohanhatott volna a lépcsőn, Dominic utolérte és visszarántotta. Ismét dulakodni kezdtek. Dominic nem is gondolkodott, hirtelen ötlettől vezérelve megtaszította a lányt.

Minden egy pillanat alatt történt, Emily hátraesett a lépcsőn, majd végiggurult rajta és ahogy az aljához ért, feje erősen nekicsapódott a lépcső korlátjának. Dominic ziháló légzéssel figyelte a néhány másodperc alatt lezajló eseményt. Ahogy lenézett a mozdulatlan testre, nem érzett sem félelmet, sem pedig megbánást. Emily azt kapta, amit érdemelt. Valamiről azonban megfeledkezett… “Fiona, majd később beugrik, ha nem baj, eléggé padlón van” – visszhangoztak a fejében Emily szavai, de ahogy lenézett a lépcsőn már késő volt.

– Emily, szólalj meg – húzta az ölébe a lány élettelen testét Fiona Morgan, de az nem lélegzett, fejéből vér szivárgott. Próbálta kitapintani remegő kezével a pulzusát, de Emily akkor már halott volt.

– Fiona… – nézett le rá Dominic a lépcső tetejéről. A lány leeresztette barátnője testét, majd felnézett a férfira.

– Mit tettél… – kiáltotta a férfira. Nem sokkal ezelőtt ért ide, és ahogy Emily kérte. a garázs felőli ajtón akart bejönni. Amikor meghallotta a kiabálást, nem kopogott, csak benyitott, hallgatózni próbált, de mire ideért már késő volt, csak azt látta, ahogy Emily legurul a lépcsőn, ő pedig egyből odasietett.

– Meg tudom magyarázni – mondta Dominic, ahogy elkezdett leszaladni a lépcsőn. Fiona nem tudta, mire lehet még képes a férfi, ezért rohanni kezdett a kijárat felé, de Dominic utolérte.

– Baleset volt, Fiona!

– Hazudsz! Hallottam, ahogy vitatkozok, aztán ledobtad a lépcsőn! Te ölted meg!

– Valóban összekaptunk, de nem akartam megölni, hinned kell nekem!

– Akkor hívd a rendőrséget, mire vársz? Gyerünk!

Dominic elgondolkodott egy pillanatra, de tudta jól, hogy ha a rendőrség kijön, mást is találhat Emilyn, ami rá terelné a gyanút, nem kockáztathatott, így hát taktikát váltott.

– Hívjuk a rendőrséget? Rendben van – bólogatott Dominic. – Miért is voltál itt Fiona, és miért van a kezeden Emily vére? Ha én bukok, te is fogsz, ezt garantálom.

– Tessék? Én csak megpróbáltam segíteni…

– Szerinted kinek fognak hinni, Fiona? Neked vagy nekem? Hiszen én épp egy lemezszerződést akartam kötni Emilyvel, amivel mindkettőnk nagyon jól járt volna, ezzel ellentétben itt vagy te, a féltékeny barátnő, aki nem tudta elviselni, hogy Emily megkapott mindent, amíg te csupán egy nemkívánatos gyereket tudtál összeszedni.

– Honnan…

– Honnan tudom? – vont vállat Domininc. – Emily elmondta. Én tudok segíteni neked, Fiona. De akkor neked is segítened kell nekem. El kell tüntetnünk Emily holttestét.

– Neked elment az eszed?! Emily a barátnőm volt!

– Ugyan már, fél éve ismered. Visszahozni már nem tudod, de magadon segíthetsz, csak tartanod kell a szád – próbálta meggyőzni a nőt –, és én cserébe megadom neked mindazt, amire vágysz: siker, csillogás, egy fényűző élet. Játszhatod a szentet, de azzal sokra nem jutsz! Ugyan már Fiona, ne légy ostoba.

Fiona helyesen akart dönteni, de be kellett látnia, hogy Dominicnak igaza van. Irigy volt. Mindig is irigy volt Emilyre, minden egyes percben azt kívánta, bárcsak megkaphatná azt, amit ő. És most itt a lehetőség, csak el kell vennie. Ahogy nézte Emily Carson élettelen testét, már csak az járt a fejében, hogy meg kell ragadnia a lehetőséget.

– Hogyan csináljuk?

Dorian teljesen megsemmisült, ahogy Bishop beszámolóját hallgatta, egész testében remegni kezdett, és ha le tudta volna valahogy szedni a csuklójáról az átkozott bilincset, akkor darabokra tépte volna az előtte álló, önelégülten vigyorgó férfit. De nem szólt, ahogy azonban felnézett rá, abban a tekintetben minden gyűlölet és megvetés benne volt, ami a húsz év alatt összegyűlt benne.

– Na mi az Dorian, elvitte a cica a nyelved? – gúnyolódott Bishop.

– Hogy lehetsz ennyire aljas? – Abigailt is teljesen letaglózták a hallottak. – Hogy hihettem neked? És Fiona is benne volt, undorodom tőletek…

– Fionában megvolt az, ami Emilyből hiányzott, meg tudta ragadni a lehetőségeket – mondta Dominic, majd Dorian felé bökött. – Még ezt a szerencsétlen balekot is felhívta másnap, hogy kipuhatoljuk tőle, Emily mondott-e neki bármit, hogy hová megy azon a napon. Amikor előkerült a holtteste, Fiona alibit biztosított nekem, én pedig betartottam az ígéretem. Emily dalainak hála a siker borítékolva volt. Miután tőled megszabadult, már csak élveznie kellett volna, de idővel teljesen bekattant. Azt mondta, rémálmai vannak, hogy Emily kísérti őt éjszakánként, ekkora baromságot – hadonászott a fegyverrel Bishop. – Adtam hát neki pár bogyót, majd még egyet és még egyet.

– Drogfüggőt csináltál belőle! – kiáltotta Emily.

– Én csak segítettem neki! – válaszolta teljes meggyőződéssel Dominic. – Fiona nem volt nagy tehetség, amikor elfogytak Emily dalai, a karrierje lefelé kezdett ívelni, ő pedig egyre durvább drogügyletekbe keveredett. Amikor a nevelőszüleid meghaltak, elhatározta, hogy elvonóra megy és új életet kezd. Hazament hozzád, hogy anyád helyett anyád legyen, vagy mondjam úgy, hogy végre az anyád legyen? – mosolyodott el gonoszul. – De idővel visszatértek a rémálmok és Fiona úgy döntött, hogy miután te nagykorú lettél, elmegy a rendőrségre és bevall mindent. Sejthetitek, hogy ezt nem hagyhattam annyiban, hiszen teljesen tönkretett volna. Kénytelen voltam megölni őt. És most sajnos nektek is meg kell halnotok, de higgyétek el, hogy nem szívesen teszem, ugye megértitek?

Bishop először Dorianhez lépett oda, majd ismét a fejének szegezte a fegyvert.

– Csókoltatom Emilyt!

Dorian már nem mondott semmit, tudta, hogy semmi értelme nem lenne. Bishop győzött. Ahogy megérezte a hideg fém érintését, csak lehunyta a szemét és várta, hogy vége legyen. Közben Andrea és kislánya arcát vizionálta maga elé, hogy ez legyen az utolsó, amit lát ebben az életben.

Mielőtt azonban Bishop meghúzhatta volna a ravaszt, Cameron Gibson színre lépett.

– FBI! Tegye le a fegyvert! – kiáltott Bishopra, aki azonnal rálőtt az ügynökre, majd magához rántotta Abigailt, hogy élő pajzsként használja. Gibson azonnal fedezékbe vonult, s onnan próbált Bishopra célozni, de egyszerűen félt, hogy eltalálja a lányt.

– Bishop, itt a vége, már úton van az erősítés, adja fel!

– Soha! – kiáltotta oda, aztán zavartan körbe nézett, de semmilyen menekülő útvonalat nem látott, így jobb híján Abigailt magával húzva, a csigalépcső felé vette az irányt. Közben többször rálőtt Gibsonra, hogy előnyt nyerjen magának. Miután a lövések abbamaradtak, Gibson kijött a fal mögül és Bishop után iramodott.

– Gibson, szabadíts ki! – szólt oda az ügynöknek Dorian.

– Carson, te ebből maradj ki, veled később számolok!

– Gibson! – kiabált utána ismét Dorian, de az rá se hederített. – A rohadt életbe! – káromkodta el magát Dorian, újra megrántva az odabilincselt kezét. Szemével próbálta nyomon követni az eseményeket, amikor egyszer csak egy ismerős hang a nevén szólította, fel sem fogta mi történik.

– Dorian? – bontakozott ki a sötétből Rebecca Woodward alakja és Dorian hirtelenjében azt hitte, csak álmodik, de ahogy a nő egyre közelebb ért hozzá, valóságosabb nem is lehetett volna.

– Becky? Hogy kerülsz ide?

– Hosszú történet – rándított vállat a nő, majd újra elővette a hajtűjét, hogy kiszabadítsa Doriant a fogságból. – Andreával és Tommal utánad jöttünk Bridgeportba.

– Andrea itt van? – kérdezett vissza Dorian, már csak a nő nevének említésére is nagyot dobbant a szíve. – Ugye jól van?

– Ne aggódj, jól van, épp ide tart mellesleg – magyarázta Becky, miközben a zár kinyitásával foglalatoskodott, amit néhány pillanat múlva sikeresen ki is nyitott.

– Köszönöm, Becky – dörzsölte meg a csuklóját Dorian, amint lekerült róla a bilincs. – Kérlek, te maradj itt, várd meg Andreát és ne engedd, hogy utánam jöjjön.

– De Dorian!

– Becky, csak csináld, amit mondtam – hadarta Dorian, és a következő pillanatban már rohant is felfelé, kettesével szedve a lépcsőfokokat, hogy minél hamarabb utolérje őket. Azt még nem tudta, hogy fegyver nélkül mihez fog kezdeni, de a lövések számából ítélve Bishopnak már nem maradt sok tölténye. És ha egyszer fegyver nélkül marad, ott jön el az ő ideje…

Miközben Dorian lélekszakadva rohant felfelé, egyre közelebb érve céljához, Gibsonnak végre sikerült feltartóztatnia az Abigail hurcolása közben meglehetősen lelassított Bishopot, aki bár először úgy úgy tűnt, kész végre megadni magát, végül mégis tüzet nyitott az ügynökre, megsebesítve annak karját.

Dominic, kihasználva a pillanatot, belerúgott a fekete férfiba, mire az átesett a korláton. Szerencsére, egyik kezével még meg tudott kapaszkodni, de felhúzni egy kézzel nem bírta magát. Dominic elégedetten elmosolyodott, majd ismét Abigail halántékához nyomta a fegyvert és elkezdte felfelé taszigálni.

Dorian ezt látva még jobban megszaporázta a lépteit. Ahogy ahhoz a bizonyos lépcsőfordulóhoz ért, azonnal Gibson segítségére sietett. Átnyúlt a korláton, majd egy erős mozdulattal visszahúzta a sérült férfit.

– Köszönöm – lihegte fáradtan Gibson a korlátnak dőlve, már alig bírta tartani magát.

– Jól vagy? Tudsz jönni? – nézte a sérülést Gibson vállán Dorian. Az ügynök bólintott, bár fájdalom jelei tükröződtek az arcán. Lassan benyúlt a zakója alá, és elővette tartalék fegyverét.

– Erre szükség lehet! – nyújtotta Dorian felé. – Már nincs sok lövése a rohadéknak. Ha jól számoltam már csak egy golyója maradt.

Dorian bólintott, aztán átvette a fegyvert és felsegítette Gibsont. Miután az ügynök is felkapta a fegyverét, azonnal Bishop után iramodtak. Ahogy kiértek a világítótorony tetejére, azonnal meglátták a kétségbeeséstől megzavarodott Bishopot.

– Ne gyertek közelebb, különben golyót repítek a lány fejébe – kiáltotta Dominic.

– Vége van Bishop, tegye le a fegyvert – szólította fel Gibson ismét, de Dominic nem adta fel, még akkor sem, ha tudta, innen már nem menekülhet.

Amíg Gibson próbálta meggyőzni a zavarodott férfit, addig Dorian a tettek mezejére lépett. Elszántan menetelt felé és mielőtt még Bishop felismerte volna mire készül, Dorian meghúzta a ravaszt, és a golyó egyenesen Dominic vállába fúródott, amitől a férfi fájdalmasan felordított és a földre zuhant.

– Abby, menj onnan – utasított Dorian, mire a lány elszaladt Bishop mellől, aki a földön csúszva próbálta menteni az életét. Doriannek azonban mindez nem volt elég, bosszúra szomjazott, ahogy újra eszébe jutott, Dominic mit tett a húgával, már nem akart mást, csak holtan látni őt.

– Mi a francot csinálsz Carson? Tedd le a fegyvert, ez parancs! – kiáltott rá Cameron Gibson, de Dorian meg se hallotta az utasítást. Egyenesen Dominic Bishopnak szegezte a fegyvert. Készen állt rá, hogy végezzen vele.

– Na gyerünk Dorian, húzd meg a ravaszt! – szólalt meg Bishop, miközben a földön feküdt. – Hiszen erre vársz húsz éve!

– Dorian, könyörgöm ne tedd meg! – szólalt meg mellette ziháló légzéssel Andrea. Miután megérkeztek a világítótoronyhoz és Becky elmondta mit történik odabent, egy pillanatig sem hezitált, azonnal a tető felé vette az irányt, amint kiért és meglátta, mire készül Dorian, tudta, hogy meg kell akadályoznia.

– Andrea… – nézett azonnal a hang irányába Dorian, és ahogy tekintetük találkozott, Andrea olyan mélységes fájdalmat látott benne, amit még ezelőtt soha. – Beismerte, hogy megölte Emilyt, elmondott mindent. Meg kell, hogy fizessen érte!

– Meg is fog, de nem így! Dorian, te nem vagy gyilkos! – rázta meg a fejét Andrea. – De ha most meghúzod azt a ravaszt, akkor nincs visszaút, és ha jelent még bármit is számodra a családunk, akkor most leteszed azt a fegyvert és hazajössz. Nem csak hozzám és a Samhez, hanem – csúsztatta a kezét a hasára könnyektől elcsukló hangon Andrea – … hozzá is.

A mozdulat nem kerülte el Dorian figyelmét, de beletelt néhány pillanatba, mire eljutott a tudatáig a felismerés.

– Andrea, nekünk…

– Kisbabánk lesz, Dorian – bólintott Andrea.

Dorian egy pillanatig csak döbbent tekintettel nézte szerelme arcát, és ahogy lassan tudatosult benne, mi mindent készült eldobni magától azért, mert elvakította a bosszú, hirtelen nem is értette, hogy mit művel itt.

Keze remegett, ahogy lassan leengedte a fegyverét, majd térdre borult felesége előtt. Andrea ösztönösen oda akart rohanni hozzá, de először a Dorianre fegyvert szegező Gibsonra nézett, aki végignézve a jelenetet, néma bólintással adott engedélyt.

– Andrea, bocsáss meg… – motyogta Dorian, de közben képtelen volt felesége szemébe nézni. Andrea azonban két keze közé fogta az arcát, és legőszintébb szeretettel nézett a fájdalmasan csillogó szempárba.

– Megbocsátok – mondta, majd magához húzta a férfit és magához ölelte. – Minden rendben lesz.

Bishop azonban kihasználta a helyzet adta lehetőséget és utolsó erejével felkapta a fegyvert a földről. Dorian, felismerve a veszélyt, védelmezően Andrea elé állt, de mielőtt bármit is tehetett volna, eldördült egy lövés…

15.rész – Nyugodj békében, Emily Carson!