7. Fejezet – Boldogabb karácsonyt!

Azt mondják, a karácsony a szeretet ünnepe. Vajon az elromlott kapcsolatok is megváltozhatnak ennek hatására? Létezik valami varázs, ami újra eggyé kovácsolja a szétesett családokat?

És mi a garancia arra, hogy az egész nem csak egy színjáték, ami másnapra elmúlik, és minden marad úgy, mint ahogyan eddig volt?

– Na, túlélted?

– Túl – sóhajtotta Orion. – Nem sokat beszéltünk, szerencsére.

– Értem.

A fiú szomorúan nézett ki az ablakon. Egy pár pillanatig nem tudta eldönteni, hogy mi az a furcsa, pangó érzés, ami nyomja belülről. Majd rájött, hogy hiányérzete van. Hiányzott neki, hogy valaki őszintén boldog karácsonyt kívánjon neki. Hiányzott, hogy a szeretet ünnepe tényleg a szeretetről szóljon, és ne a kötelező vacsiról és néhány órás feszült összezártságról. Évek óta így ment ez.

– Jövőre együtt ünneplünk – csúszott ki a száján, majd elszégyellte magát egy kicsit, amikor észbe kapott. – Mármint… nem úgy…

– Nyugi, én is szívesen tölteném veled a karácsonyt – búgta a kagylóba Kim, amire mosolyra húzódott a szája. – Főleg azután a műbájolgás után, amit el kellett viselnem. És az a legrosszabb, hogy már a kicsik is érzik, hogy gáz van. És nem tudom, mit mondjak nekik, amikor kérdezősködnek, érted? Nem mondhatom, hogy minden rendben lesz, ha egyszer nem.

– Hülye egy helyzet. De még mindig kibékülhetnek – kezdte a fiú.

– Ahogyan te is az apáddal, mi?

Orion erre csak mordult egyet. Az övé egészen más helyzet…

– Csak… néha belegondolok, hogy jó lenne, ha minden olyan lenne, mint régen – motyogta a lány, amire szerette volna átölelni. – Főleg ilyenkor. Még emlékszem pár évvel ezelőtt, amikor együtt énekeltük a csendes éjt, és a kicsik fogócskáztak a fa körül. – A fiú hallotta szerelme szomorú sóhajtását a vonal túloldaláról. – Na jó, leteszem, mielőtt felemészt a nosztalgia. És elfogy a kredit a telefonomról.

– Okés – biggyesztette le az ajkát Orion. – Aludj jól, szép álmokat, kicsim.

– Neked is. És boldogabb karácsonyt! – csilingelte a készülékbe, amire a fiút jóleső melegség töltötte el.

– Boldogabbat. Szeretlek.

– Én is szeretlek.

Miután kinyomta a telefont, a fiú még sokáig elgondolkodva bámulta a halvány ködön átszüremlő holdat.

***

A téli szünet sajnos túlontúl gyorsan eltelt, és a twinbrooki diákok ismét az iskolapadba kényszerültek. Bár Kim jegyeiben semmi kivetnivaló nem volt, a lány apja mégis úgy gondolta, hogy kevesebb időt kellene töltenie Orion társaságában, és ajánlatos lenne több energiát fektetnie a tanulásba. Az érintett azonban úgy vélte, hogy édesapja csak simán keresztbe akar tenni a boldogságuknak, azért talál ki ilyen álindokokat. Mindenesetre néhány nap múltán a fiú kénytelen volt visszaszokni az esti, ablakon keresztüli látogatásokra, ha nem csak telefonon szerette volna tartani a kapcsolatot szerelmével.

Egy különösen havas szombati éjjelen sem történt ez másképp.

– Mit csinálsz itt ilyen későn? – könyökölt ki az ablakba Kim.

– Amit szoktam – tárta szét a karját Orion, aki sötét bőrével szinte világított a hóban. – Bebocsátásért esedezem!

– De ha elkezdesz szerenádozni, megdoblak valamivel! – fenyegetőzött a lány, miközben szélesre tárta az ablakot, hogy éjjeli látogatója beférjen.

– Kár, pedig most akartam elénekelni azt az ananászos számot! – jegyezte meg vigyorogva Orion, miközben felküzdötte magát az emeletre.

– Amúgy nem lenne egyszerűbb, ha repülnél?

A fiú színpadiasan csípőre tette a kezét, és összehúzta a szemöldökét.

– De hát kerülni kell a feltűnést!

– Ja, mert az egyáltalán nem feltűnő, hogy az éjszaka közepén bemászol hozzám – szúrta oda a fiúnak, miközben bezárta az ablakot. – Huh, de hideg van kint!

– Akkor melegítő ölelés rendel! – húzta magához közelebb Orion.

Igazából nem nagyon volt melegítő az említett ölelés, mert a fiú maga is jócskán át volt fagyva, de azért Kimnek így is jól esett.

– Nem azt mondtad, hogy egész héten otthon van apukád? – kérdezte, miközben nézte, ahogy Orion leveszi a vastag kabátot és pulcsit. – Nem fogja észrevenni, hogy kiszöktél?

– Nem különösebben érdekel – vonta meg a vállát.

– Tudod, hogy nem szeretném, ha bajba kerülnél miattam – aggodalmaskodott, de Orion csak megrázta a fejét, és ismét magához húzta.

– Nyugi, tudok magamra vigyázni – suttogta a fülébe, majd gyengéden megcsókolta.

Amint az ajkuk összeért, Kim már nem aggodalmaskodott, sőt, nem is gondolt semmi másra, csak Orionra. Élvezett minden egyes vele töltött percet, és úgy érezte, belepusztul, ha pár óránál tovább vannak távol egymástól.

Az ölelésük végtelen hosszúságúnak tűnt, nem is akarta, hogy valaha vége legyen. A fiú érzéki csókokkal sorozta meg az arcát és a nyakát, ő pedig beletúrt a göndör fürtjeibe. A szíve hevesen vert a mellkasában, mintha ki akarna ugrani a helyéről. Visszatértek a csókolózáshoz, és Kim már nem fázott többé, sőt, olyan melege lett, hogy legszívesebben ledobta volna magáról a felsőjét.

Orion egyre hevesebben csókolta, és ő nem állt ellen. Az egész testét betöltötte valami jóleső bizsergés, és csak ölelte magához szerelmét, olyan közel húzta, mintha eggyé akarna válni vele.

– Te is arra gondolsz, amire én? – suttogta két szenvedélyes csók között a fiú, és Kim érezte, ahogy a kezét becsúsztatja a felsője alá. Az érintésétől kellemes borzongás futott végig a gerincén.

– Hát, ezt neked kell tudnod – válaszolta, miközben segített Orionnak megszabadulni a pólójától. – Te tudsz gondolatot olvasni.

– Ehhez nem is kell – vigyorgott a fiú. – Látom a szemedben.

– Hú, hát akkor jobb lesz, ha becsukom – válaszolta, majd átadta magát az érzésnek, élvezte, ahogy Orion csókolja, és kezével matat a felsője alatt. Egy kéjes sóhaj hagyta el az ajkát, majd elkezdte kioldani a fiú övét, hogy aztán mindkét említett ruhadarab a földön végezhesse.

Orion felkapta az ölébe, és érzéki csókokat lehelt a nyakára. Néhány lépés alatt elértek az ágyhoz, ahová a fiú gyengéden lefektette. Ajkuk heves csókban forrtak össze, majd a fiú lehúzta a lány pizsinadrágját, ami a többi haszontalan ruha között landolt.

Orion lassan végigsimított Kim formás lábán, a bokájától haladt egészen felfelé. A lány felnyögött és megvonaglott a rátörő, eddig ismeretlen érzés hatására, amit a fiú érintése okozott neki, ahogyan a lábai között simogatta.

– Szép bugyi – vigyorgott Orion, miközben ismét felsőbb régiókhoz közeledett. A lány hirtelen elvörösödött, amint eszébe jutott, hogy bébi lámák vannak az alsóján.

– Nyugi – mondta a reakcióját látva a fiú –, úgysem lesz már sokáig rajtad.

Kim kuncogott egyet, és beleharapott az alsó ajkába. Tudta, hogy már olyan pontra értek el, ahonnan nincs visszaút. Nem mintha nem akarta volna, hiszen minden porcikájával vágyott rá, hogy megtörténjen. Ekkor azonban egy kósza gondolat szöget ütött a fejében.

– Ugye van nálad? – kérdezte félénken, amire Orion egy pillanatra abbahagyta a nyaka csókolgatását.

– Persze – nézett körül a szobában, majd elindult a kabátja felé.

– Tefal, te mindenre gondolsz – röhögött fel a lány, amire a fiú csak megrázta a fejét.

– Ez a poén majdnem olyan rossz volt, mintha én mondtam volna – horkant fel, majd visszasprintelt az ágyhoz és rávetette magát.

Testük összesimult, Kim szinte a bőrén érezte a fiú szívverését. Orion ott folytatta, ahol abbahagyta, érzéki csókokkal bombázta a nyakát, majd a teste többi porcikáját. A lány keze is felfedezőútra indult a fiú testén, végigsimított a mellkasán, majd a hasán, és egyre lejjebb.

– Te már csináltad? – bukott ki belőle a kérdés, amire a fiú egy pillanatra abbahagyta a műveletet. Már meg is bánta, hogy megkérdezte.

– Nem – vonta meg végül a vállát Orion, és visszatért Kim bugyijának lehúzásához. – De fő az optimizmus.

Azon az éjjelen a két fiatal a szerelemnek olyan területeit térképezte fel, amilyenekkel még egyikük sem találkozott.

***

Orionnak még hajnal előtt sikerült hazaérnie, de ezt is csak kettejük együttes akaraterejének köszönhette, mivel igazából szívük szerint összebújva maradtak volna még napokig. A fiú elmosolyodott, amikor eszébe jutott, hogy mi történt. Igazából elég megkérdőjelezhetőnek tartotta saját teljesítményét, de Kim nem panaszkodott, szóval csak nem lehetett neki olyan rossz. Még mindig érezte a lány édes csokoládéillatát a bőrén, amikor a sötét nappaliban letette a kabátját.

Ekkor azonban hirtelen felkapcsolódott a villany, és Orionban egy pillanat alatt meghűlt a vér.

– Látom, most már éjszakára is kimaradsz – szólalt meg higgadtan az apja, de ettől a hangszíntől kirázta a hideg.

– Csak szívtam egy kis friss levegőt – morgott, majd megpróbált felmenni a szobájába, de Barnaby útját állta.

– Több mint két óráig levegőztél?

– Nagyot szippantottam – húzta fel a szemöldökét Orion.

A következő pillanatban érezte, hogy apja be akar törni a fejébe. – Védekeznem kell! – gondolta, és megpróbált koncentrálni úgy, mint még soha. – Ezt nem láthatja meg! – Ám az ellenállása nem bizonyult tartósnak.

– Szállj ki a fejemből! – fortyant fel.

– Védekezz!

– De nem megy! – förmedt rá, és érezte, hogy apja visszavonul.

– Bezzeg a látomásaid ellen tudsz védekezni, mi?

Barnaby olyan megvetően nézett rá, hogy Orion már nem tudta kordában tartani az indulatait.

– Az teljesen más!

– Miért lenne? – tette karba a kezeit az apja. – Mindegyik képességed hasznos a célhoz vezető úton.

– Hasznos? – szorította ökölbe a kezeit Orion. – Hát tényleg nagyon hasznos, hogy álmomban végignézem mások halálát! Majd felhasználom az élményeket, és írok belőle egy horror-novellát!

– Hát nem érted?

– Te nem érted! – ordította magából kikelve. – Én nem akartam ezt! Nem akarom ezt! Elfogadom, hogy angyal vagyok, elfogadom, hogy egyszer majd be kell teljesítenem a küldetésemet, tényleg. Csak ezek a hülye látomások ne lennének! Rettegek! Félek elaludni, mert hátha megint ez lesz! És ez téged egyáltalán nem érdekel?

– Dehogynem! De meg kell tanulnod elfogadni! Elfogadni és felhasználni! Ez egy nagyon ritka és értékes képesség, Orion…

– Nem érdekel! – vágott a szavába üvöltve. – Leszarom, hogy ritka meg értékes! Én ezt nem bírom elviselni! Tíz éve, érted? Tíz hosszú éve kísértenek ezek a hülye látomások!

– Orion! Fejlesztened kell a képességeidet…

– De én nem akarom! Én erre még nem állok készen!

– Nincs idő megvárni, amíg készen állsz – jelentette ki hűvösen Barnaby.

Egy hosszúra nyúlt pillanatig a két angyalzöld szempár egymásba fúródott. Orion nem akarta elhinni, hogy ennyire érzelemmentesen viselkedjen vele a saját tulajdon apja. Úgy tekint rá, mintha valami eszköz lenne, amit fejlesztgetni kell, hogy a végén, a döntő pillanatban majd tökéletesen működjön. Mintha nem is lennének érzelmei. Végül megrázta a fejét, és édesapját kicsit félrelökve felrohant a szobájába.

Levetette magát az ágyra, és nem tudta megállítani az előtörő könnycseppeket. Belefúrta a fejét a párnába, hátha ezzel el tudja tompítani a fájdalmat, de próbálkozása hiábavalónak bizonyult: a sötét gondolatok eszeveszett sebességgel kergették egymást a fejében, úgy érezte, hogy mindjárt beleőrül. A sok haldokló angyal, akikért élnie kell, a titokzatos küldetés, amiért meg kell halni. Megint eszébe jutottak a pár hete látott hullócsillagok, és az a furcsa gondolat, ami akkor, ott a parton jutott eszébe: hogy talán az ő élete sem lesz sokkal hosszabb. Csupán egy felvillanás a sötét égen, majd megszűnik létezni. Ő ezért született, hogy bevégezze. Milyen ironikus.

Egy pillanatra azt kívánta, hogy bárcsak ne érezne semmit, bárcsak el tudná engedni ezeket a gondolatokat, és édesapja szavait is. Ritka és értékes. Hasznos a célhoz vezető úton. Nincs idő.

Letörölte a könnyeit, feltápászkodott ülő helyzetbe, és nekidőlt a falnak. Hirtelen ötlettől vezérelve fel akarta hívni Kimet, ki akarta beszélni magából az érzéseit, a fájdalmait, ám amint ránézett az órára, elvetette a dolgot. Nem akarta felébreszteni a lányt, és nem akarta rázúdítani a problémáit, hiszen olyan boldogan váltak el egymástól alig egy órája. És szerelme boldogsága őt is boldoggá tette, olyan jó érzéssel töltötte el, mint még soha semmi ezen a világon.


Megjegyzések: Hm, hát igen, ez volt a ‘hullámvölgy fejezet’™… Azért karácsonyoztunk is. Nem tudom ki vette észre Kim és Orion egyenpulcsiját :3 Az ananászos számot meg itt hallgathatjátok meg :P.

És ja, amúgy a felkonferálós figyelmeztetéssel jól spoilereztem, ez van ¯\_(ツ)_/¯

Mai csillagászati óránk anyaga a halak csillagkép. A monda szerint Aphrodite és Eros (avagy Vénusz és Kupidó – attól függ görög vagy római mitológiát nézzük) szökésük során hallá változtak és összekötötték magukat, hogy ne veszítsék el egymást <3 (kötődések ebben a részben is történtek, khm ;), meg amúgy Orionnak halak a csillagjegye, ha ez valakit izgatott volna)

No, hát ha van valami mondanivalótok ne tartsátok magatokban, várom komiban vagy a chatben! 🙂

8. Fejezet: Csak a szokásos