It’s not me you’re waiting for
Alright, stop waiting
It’s not me you’re waiting for
(Midtown – Give It Up)
Már jócskán délutánra jár, mire Lewis és Orion visszatér a portyázásból, szerencsére épnek és egészségesnek mondható állapotban. Amint belépnek az ajtón, a női osztag megrohamozza őket, élén Skyjal, aki egyenest az angyal nyakába veti magát, nem kis szívfájdalmat okozva ezzel nekem. Margaret pedig teljes izgalomban kikérdezi a kalandorokat.
– Nem volt vészes – magyarázza Orion. – Csak pár ügynökkel találkoztunk, és Lewis megsérült.
– Jesszusom! – kiált fel rémülten a háziasszony. – És erre mondjátok, hogy nem vészes?
– Nyugi, elláttam őket. Mármint az ügynököket is, meg Lewist is, szóval jelenleg mindenki a kívánatos állapotában leledzik. Az ügyik kábultan fekszenek, Lewis meg itt pattog.
– Legalább volt valami értelme? – kapcsolódom be a faggatózásba.
– Persze, hoztunk kaját! – bök a Lewis kezében tartott nejlonzacskóra az angyal.
– Még pár napig meglettünk volna bevásárlás nélkül! – teszi csípőre a kezeit Margaret.
– Marge, ki tudja, hogy milyen helyzetek fognak itt uralkodni pár nap múlva! – torkollja le az öccse. – Addig kell mindent beszerezni, ameddig még van rá reális esély, hogy sikerrel járunk!
A háziasszony rosszallóan megcsóválja a fejét, majd elveszi a zacskót Lewistól, és elindul a konyha irányába.
Mi, akik a szobában maradtunk, letelepszünk az ülőbútorokra, és meghallgatjuk Orion szokásos vicceskedő stílusában a történteket, miszerint a félvér férfinek golyót repítettek a hátába, amikor hazafelé tartottak, de az angyalnak sikerült leszerelni őket, mivel csak hárman voltak, és nem az okosabb fajtából.
A délután hasonlóan unalmasan folytatódik, mint ahogy elkezdődött, csak a helyszín változik, ugyanis betelepszünk Grace-szel a vendégszobába. Nem bírom nézni, ahogy Sky Orionon csüng.
– Neked van küldetésed? – kérdezem a lánytól.
– Hát… nem igazán tudom – válaszolja bizonytalanul. – Csak érzem, hogy mikor mit kell tennem. Ennyi.
– Például?
– Hát, amikor Lewis mondta, hogy kapcsolatba kellene lépnem veled, akkor jöttek az álmok – magyarázza. – A mai napig nem tudom, hogy hogy csináltam őket, csak úgy jöttek. Azért voltak olyan bénák, mert fogalmam nem volt, hogy hogyan lehetne irányítani őket. A kényszer meg csak mégjobban leblokkolt… Érted.
– Aha – mondom elgondolkodva. – Akkor lehet, hogy van.
– Hát, ha te mondod – vonja meg a vállát. – Csak fogalmam sincs, hogy mi az.
– Ezzel nem vagy egyedül – vágom rá grimaszolva.
– De valami köze csak van hozzád, nem?
– Lehet… – válaszolom elgondolkodva. – Szerinted Orion tudja, hogy mi a küldetése?
– Ezt miért tőlem kérdezed? Te ismered jobban – értetlenkedik a lány.
– Szerintem tudja. Jó neki.
– Én nem biztos, hogy szeretném tudni.
– Hogyhogy? – húzom fel a szemöldököm.
– Lehet, hogy jobb, hogy nem tudom, hogy hogyan fog végződni – néz rám kissé kétségbeesetten. – Valahogy nem vonz a gondolat, hogy hirtelen kiderüljön, hogy holnap meghalok, vagy ilyesmi.
– Van benne valami – húzom el a számat. – Bár szerintem mégis jobb lenne tudni. Legalább fel lehetne rá készülni.
– És te mégis hogy készülnél fel a halálra?
Nem tudom, hogy mit mondjak. Valahogy eddig sosem tartottam olyan fontosnak a kérdést, hogy eltöprengjek rajta. Tudom, hogy meg fogok halni, eddig is tudtam. Be akarom teljesíteni a küldetésemet, ez biztos. De nem akarok búcsúzkodni. Nem akarom látni, ahogy sajnálnak, és ahogy összetörnek.
– Ugye, hogy te se tudod – ránt ki Grace a gondolataimból.
– Oké, megfogtál – adom meg magam. – Nem beszélhetnénk valami kellemesebb témáról?
– Például az időjárásról?
Elnevetjük magunkat, ez az ötlet, hogy ilyen körülmények között annyira abszurdnak tűnik, hogy az már vicces. Nézem Grace-t ahogy kacarászik, zabolátlan vörös fürtjei szinte körbetáncolják az arcát, és még mintha a szeplői is mosolyognának. Bár nem tudom, hogy eme foltok hogyan lehetnének képesek ilyesmire, de határozottan olyan. Hitetlenkedve gondolok bele, hogy tegnap még alig mert rám nézni.
– Akkor mondj valami jobbat! – ajánlja a lány, és én már éppen gondolkodóba esnék, amikor megjelenik az ajtóban Margaret feje.
– Kész a vacsi!
Nem vagyok éhes. Minden jókedvem elszáll, amikor a konyhába lépve meglátom Sky és Orion színházi bájolgását. Próbálom kizárni a fejemből, de nem igazán sikerül. Grace kissé aggódó pillantásokat vet rám, ekkor úgy döntök, hogy inkább megpróbálok letolni néhány falatot a cérnavékonyságúra szűkült nyelőcsövemen. Miután ez sem sikerül, folytatom az agonizálást. Ki tudja, mennyi idő múlva eszmélek fel, de már csak azt látom, hogy mindenki rég befejezte a vacsorázást.
– Nem értem, miért csináljátok ezt. – Grace maradt itt egyedül, mintha várta volna, hogy kettesben maradjunk. – Miért nem jöttök össze, ha ennyire bejöttök egymásnak?
– Mintha ez ilyen egyszerű lenne.
– Akkor felvilágosítanál? – kérdi, miközben elkezdi leszedni az asztalt. Sóhajtok egyet, és összeszedem a gondolataimat.
– Meg fogok halni. Te is tudod. És nem akarok neki fájdalmat okozni.
Grace felém fordul, és úgy néz rám, mintha valami nagy hülyeséget mondtam volna.
– Így meg azzal okozol neki fájdalmat, hogy nem mondod ki, amit érzel! – Megvonom a vállam. – Ja, és legyek én a bűnbak, mi?
– Senki sem kérte, hogy legyél a bűnbak – mondom értetlenkedve.
– De ő mégis azt hiszi! Úgy néz rám, mintha elvettelek volna tőle! Legalább beszélj vele, vagy valami.
– Nem tom – válaszolom és beletúrok a hajamba. – Jól elvannak ők kettesben Orionnal nem? – Grace megcsóválja a fejét, és elkezd bepakolni a mosogatógépbe.
– Tudod, hogy nincs köztük semmi.
Lehet, hogy igaza van: el kellene mondanom neki mindent, hogy miattam van az egész. Hátha akkor még lehetnénk barátok, mint régen, vagy valami. De miért ilyen zavaros minden? Folyton rá gondolok, de mégsem lehetünk együtt, mert bűntudatom lenne, amiért… Így meg azért van bűntudatom, mert ő azt hiszi, hogy Grace miatt van az egész. Ez egy ördögi kör, komolyan mondom.
– Te teljesen idióta vagy! – fakad ki hirtelen Grace, mintha csak belenézett volna a fejembe. – Miért nem akarsz boldog lenni? – Szinte kétségbeesetten néz rám.
Nem válaszolok, erre a kérdésre nincs jó válasz. Egy darabig csak nézünk egymásra, majd Grace keserű ábrázattal leül mellém az asztalhoz.
– Ne hidd, hogy csak neked nehéz – kezdi. – Én úgy nőttem fel, hogy Lewis folyton azt hajtogatta, hogy majd nekem kell megmentenem a világot, blablabla. Ez azért elég erős kijelentés a részéről. Mindig azt várta, hogy mutassak valamit, amitől biztos lehet ebben. Amikor egyszer rólad álmodtam, rögtön elkezdett kombinálni. Meg hogy itt van ez a kötelékes dolog is. Most is árgus szemekkel figyeli, hogy mikor… esem neked, vagy valami. De tudod, hogy én ezt nem akarom csinálni. – Megrázza a fejét. Látom rajta, hogy még valami bántja, látom, hogy legbelül vívódik. Kicsit szégyellem magam, amiért csak az én problémáimról beszélünk, miközben neki is megvan a maga baja.
– Voltál már szerelmes? – kérdezem tőle, amire ő egy keserű mosollyal felel. Asszem nem kellett volna megkérdeznem.
– Igazából elég gyerekes dolog volt – mondja, miközben az asztalt fixírozza. – Inkább valamiféle plátói vonzalomnak mondanám. Úgy hívták, hogy Shawn Fisher. Kettővel járt fölöttem. Folyton meglestem fociedzés közben. – Elhúzza a száját. – Soha nem mertem megszólítani, pedig egy évzárón még ültünk is egymás mellett. Elég szánalmas nem? – Rám néz, amire én megrázom a fejem. – Csak egy saroknyira lakott innen – folytatja. – Minden reggel itt futott el az ablakom alatt. És én minden áldott reggel megnéztem, ahogy elfut az ablakom alatt. – Egy szomorú sóhajtás hagyja el az ajkait. – A hatalomátvétel óta nem futott erre. Persze, lehet, hogy már semerre nem fog futni, soha többet. – Megtörli a szemét.
Sajnálom, hogy előhozakodtam ezzel a témával, mert látom, hogy kiborítja. Nyugtatóan megszorítom a vállát, amire ő feltesz egy kérdést.
– És te? – néz rám könnyes szemmel.
– Nem – válaszolom őszintén. – Nem tudom, hogy milyen. Szóval azt sem tudom, hogy amit Sky iránt érzek az…- Legszívesebben kimondanám, hogy szerelem, de nem akarok nagy szavakat használni – micsoda – fejezem be végül sután a mondatot.
Grace bólint, majd elvágyódó arccal néz ki az ablakon a sötétbe. Furcsa ezt így kimondani, de egyre közelebb érzem őt magamhoz. Mármint nem úgy, hanem egész máshogy.
Nyílik az ajtó, Orion lép be rajta. Furcsa módon nem haragszom rá Sky miatt. Talán mert – ahogy Grace is mondta – legbelül tudom, hogy tényleg nincs köztük semmi. A férfi először csak kérdően néz felénk, majd meglátja Grace könnyes ábrázatát.
– Mi van gyerekek? Miért vagytok így letörve, mint a bili füle? – Megvonom a vállam.
– Szívügyek.
– Adjak csajozási tanácsot? – kérdezi, miközben leül velünk szembe.
– Ne most, Orion!
– Biztos? Pedig nagy sármőr voltam a gimiben! – jelenti ki önelégülten.
– Eddig azt hittem, hogy kicsi és fejletlen voltál! – nézek rá értetlenül.
– Nem tudtad, hogy a csajok nem az izomagyúakra buknak? Hanem akiknek van sütnivalójuk!
– Nem hiszem, hogy egy szelet nyers hússal jól lehetne csajozni – mondom, és kitör belőlem a nevetés. Grace arcán is megjelenik egy halvány mosoly, Orion pedig vigyorogva csóválja a fejét.
– Ezt még visszakapod, Mike, abban biztos lehetsz.
– Alig várom.
– Egyébként – vált komolyabb hangnemre az angyal -, nem ártana beszélned Skyjal.
– Miért jön mindenki ezzel?
– Őrületbe kerget a csaj! Alig bírom lerázni – ecseteli Orion, én pedig nem tudom eldönteni, hogy komolyan beszél, vagy túloz. – Elég gyerekes módon próbál féltékennyé tenni téged, öregem.
– Észrevettem – mondom egy grimasz kíséretében, de közben meg is könnyebbülök kissé.
– Szóval ígérd meg, hogy beszélsz vele!
– Jó – adom be a derekam. – Megígérem.
Ennek megfelelően elindulok megkeresni Skyt. Benézek a vendégszobába, de ott nincs. Ezután kissé félénken benyitok a fürdőszobába, ahol meg is találom, épp most fejezte be a fogmosást.
– Beszélni akarok veled – mondom, amire ő egy gunyoros fintorral válaszol.
– Miért nem beszélgetsz inkább a kis barátnőddel? Úgyis olyan jól elvagytok! – Megrázom a fejem.
– Grace nem a barátnőm – jelentem ki. – És nem érzek iránta semmit. Mármint, semmi olyasmit.
Egy darabig egyikünk sem szólal meg, csak nézünk egymás szemébe. Nem tudom, hogy még mit mondhatnék neki, amivel bebizonyíthatnám az igazat.
– Akkor miért csinálod ezt velem? – töri meg a csendet Sky.
– Mit? – kérdezem, pedig pontosan tudom, hogy mire gondol. Ő is tudja, hogy tudom, mert nem válaszol, csak fürkészve néz kék szemeivel. Nagyot sóhajtok: ki kell mondanom.
– Sky, nem lehetünk együtt, mert én…- egy pillanatra elbizonytalanodom, de végül kipréselem magamból a mondat végét – nem tudom neked megadni azt, amire szükséged van.
Kész, kimondtam. Ellenben Sky arcán nem a lemondást vélem felfedezni. Közelebb lép hozzám, és tágra nyílt szemekkel kérdi:
– Honnan tudod, hogy nekem mire van szükségem?
Nem. Nem ezt kellett volna mondania, és nem kellene így néznie rám. A szívem úgy dörömböl a mellkasomban, mintha ki akarna ugrani. Ha elmondhatnék neki mindent! Azt, hogy ő a legvonzóbb lány, akivel valaha találkoztam. Azt, hogy most legszívesebben átölelném, és soha nem engedném el. Azt, hogy ha nem lennék az, aki, talán minden másképp alakulhatott volna köztünk…
Nem bírom levenni róla a tekintetem. Egyszerűen elvesztem az eszem, ha a közelemben van. Csak nézünk egymás szemébe, mintha ezzel közölni tudnánk az érzéseinket. Az orrunk már csak pár centire van egymástól.
Érzem a fogkrémillatú leheletét az arcomon. Azt kívánom, hogy bárcsak itt maradhatnánk örökre kettesben ebben a fürdőszobában. Sky egy kicsit félrebillenti a fejét, és leereszti a szemhéját. Már majdnem összeér az ajkunk, amikor egy hangos dörrenés szűrődik be az ajtón túlról…
