– Egyszerűen tökéletes – zökkentette ki elmélázó gondolataiból a varrónő hangja Andreát. Ahogy ott állt a menyasszonyi ruhaszalon tükre előtt, az álomszép fehér ruhában, elszomorodott egy pillanatra. Kételyek támadtak benne. No, nem afelől, hogy elbizonytalanodott volna Dorian iránt érzett szerelmében, vagy meggondolta volna magát az esküvőt illetőleg. Csupán úgy érezte, nem való már hozzá ez a nagy felhajtás. Templomi esküvő, fehér ruha… – Már igazítanunk sem kell rajta. Ugye, milyen szép anyukád ebben a ruhában – szólt oda az Andrea körül játszó Samanthához ezúttal.

– Cép – nézett fel csillogó szemmel anyukájára.

– Madison? – fordult a kanapén ülő barátnője felé Andrea, kétségekkel teli arccal.

– Hm? – nézett fel a divatmagazinból Madison.

– Szerinted nem túlzás ez? – mutatott végig magán. – Nem való már nekem a fehér ruha… – Pedig, ahogy egy pillanatra elképzelte, ahogy ebben a fehér csodában végighalad a sorok között Dorian felé, aki az oltárnál várja majd, hogy örök hűséget fogadjanak egymásnak, jóleső borzongás futott végig az egész testén.

– Ugyan már, pont te ne vennéd fel, amikor minden kurva magára húzza?

– Madison! Az unokám előtt kérlek, ne mondj ilyeneket – lépett be a szobába Andrea anyja, Elisabeth –, a gyerekek hamarabb eltanulják a csúnya szavakat, ezt tudhatnád.

– Előbb-utóbb úgyis megtanulják – tárta szét a karját Madison, egy grimasz kíséretében.

– Lehetne, hogy inkább utóbb? – kérdezte Andrea.

– Meg se szólaltam – mentegetőzött a másik.

– Kislányom, hadd nézzelek!  – fordult gyönyörködve Andrea felé Elisabeth. – Csodálatosan festesz ebben a ruhában, mintha rádöntötték volna. Ha Dorian meglát benne, még a szava is eláll.

– Hát, ha még leveszi rólad – kacsintott barátnőjére Madison.

– Andy kicsim, ugye akkor ma mentek táncpróbára? – szólt közbe Elisabeth. – Jó lenne, ha a Dorian is komolyan venné.

– Anya, nem biztos, hogy ez jó ötlet. Egyszer már voltunk, és csak veszekedés lett a vége – emlékezett vissza Andrea. Múlt héten nagy nehezen tudtak megfelelő időpontot találni, de se neki, Doriannek meg aztán egyáltalán nem tetszettek a kacifántos tánclépések, amiket a tánctanár próbált betanítani nekik.

– De hát már csak alig másfél hét van az esküvőig!

– Nyugi anya, jövő szombatra minden rendben lesz – próbálta megnyugtatni édesanyját, aztán felkapta a kis Samanthát, és hatalmas puszit nyomott az arcára.

– Na, és tetszik a ruhácskád, kicsikém?

– Nyem – rázta meg a fejét, majd kiöltötte a nyelvét. – Csúnya juha!

– Jobb a kiskutyás kertésznaci, ugye? – kacsintott rá Madison, mire a kislány lelkesen tapsikolt és átölelte anyukája nyakát.

– Azt meghiszem, de ezt a ruhát különleges napra vesszük fel, kicsim – próbálkozott anyukája. – Nagyon csinos vagy benne!

– Nyem – makacskodott tovább a kislány.

– Apja lánya – sóhajtott Andrea, és mosolyogva átadta Elisabethnek a kislányt.

– Figyi, Andy, tudom, hogy azt mondtad, nem akarsz lánybúcsút meg minden, de mit szólnál, ha valamelyik este csinálnánk valamit? Semmi pia esküszöm, csak nézünk valami jó filmet, nasizunk. Csak én, te és Samy.

– Jól hangzik, de nem lehetne inkább az esküvő után valamikor? – szabadkozott Andrea. – Annyi elintéznivalóm van még! És már Dorian is felrótta, hogy alig van rá időm. Ugye, nem haragszol?

– Dehogy, most az a legfontosabb, hogy minden rendben legyen az esküvőre. – Bár nem vethette barátnője szemére, hogy miért nem inkább vele van a családja helyett, mégis nagyon hiányoztak neki a régi szép idők, és a csajos esték.

– Bepótoljuk, ígérem, ha ennek vége – ölelte át Madisont. – Na, gyere, próbáld fel a ruhád!

– Ugye nem az a rózsaszín az, kérlek, mondd, hogy nem…

***

Amíg Andreáék ruhapróbán voltak, Dorian és Frank, szokásukhoz híven, munka után leugrottak a kapitánysághoz közeli edzőterembe, hogy megmozgassák izmaikat. Múltbéli rivalizálásuk az utóbbi években, talán leginkább Andreának és Madisonnak köszönhetően, barátsággá szelídült olyannyira, hogy rájöttek, nem is olyan elviselhetetlen egymás társasága.

– Na, mi az Franky, nem vagy formában? – Doriannak egy idő után feltűnt, hogy Frank folyamatosan elmélázik edzés közben.

– Lehet… – mondta a másik, de továbbra is csak a távolba meredt, bambuló tekintettel.

– Én nősülök meg és te vagy gondterhelt?

– Ne játszd az agyad, Carson – rivallt rá Frank –, alig várod, hogy végre feleségül vedd Andyt.

– Nem tagadom – vallotta be széles mosollyal Dorian. – Szeretném, ha Andrea már a feleségem lenne, csak ez a sok készülődés ne lenne. Nem kellene ez a nagy felhajtás. Andrea anyja most még azt is kitalálta, hogy járjunk tánctanárhoz. Én meg a tánc…

 – Úgy látom, jól fogok szórakozni az esküvőn – képzelte el barátját a parketten bénázva Gerard. – A nők ezt máshogy élik meg, ha férjhez mennek, akkor annak meg kell adni a módját. Törődj bele, cimbora, és húzd fel a lakkcipőt!

– Tudom, hagyjuk is, mert csak felidegesítem magam – zárta le a beszélgetés erre irányuló részét Dorian. – Veled és Madisonnal minden oké? Vagy miatta lógatod az orrod?

– Nem lógatom, csak gondolkoztam, ennyi – vágta rá mérgesen Gerard, pedig egyértelműen látszott, hogy valami miatt emészti magát.

– És ennyire leterhelt? Akkor inkább ne erőltesd…

– Elmész te a francba, Carson!

– Sziasztok, bocsi, hogy megzavarlak titeket – lépett melléjük egy feltűnően csinos, fiatal lány, kedves mosollyal. – Nem tudnátok nekem segíteni? Olyan nagyon nehezek ezek a fránya súlyzók – csacsogta vékonyka hangon kicsit előre hajolva, hogy a két férfi még jobban ráláthasson telt kebleire.

– Bocsi, de már épp menni készültünk – vágta rá Frank, mire Dorian kételkedve nézett rá. Frank Gerard tényleg visszautasított volna egy ilyen bombázót? Nem hitt a szemének.

– Hát oké. Azért remélem, még találkozunk – intett csalódottan a szőke lány, majd visszakullogott inkább a futópadokhoz.

– Elismerésem, még a végén megkomolyodsz, Frank.

– Na, húzzunk innen, mielőtt meggondolom magam – indultak meg a zuhanyzók felé. – Láttad milyen dudái voltak?

– Visszaszívok mindent – rázta meg a fejét mosolyogva Dorian.

***

– Anyád túlságosan beleéli magát a szervezkedésbe, úgy csinál, mintha neki lenne az esküvője – szólt oda a fürdéshez készülődő Andreának a férfi. – Ha így folytatjuk a költekezést, akkor el is felejthetjük az új házat.

– Csak azt akarja, hogy minden tökéletes legyen – szállt édesanyja védelmére Andrea.

– Persze, tudom én, hogy csak jót akar, de túlzásokba esik. – Dorian ingerülten túrt bele a hajába, miközben a tükörbe nézett. – Már a hajam is hullik – nézett rá a tenyerében maradt hajszálakra ijedten. – Komolyan mondom neked, mire megszervezzük az esküvőt kopasz leszek. Fene gondolta, hogy ez ennyi idegességgel jár.

Andrea lassan mögé lépkedett, majd átölelte és puszit nyomott a tarkójára.

– Tudod, állítólag azok a férfiak, akikben túlteng a tesztoszteron, hamarabb kopaszodnak – nézett nevetve a férfi szemébe a tükrön keresztül. – Bár elnézve a dús sörényedet, szerintem ettől nem kell tartanunk.

Dorian kacér mosollyal szembefordult vele, magához húzta, majd a fürdőkád felé kezdte terelni, s közben kioldotta a nő fürdőköntösének övét, és végigsimított a meztelen testén.

– Milyen vicces vagy ma. Na, majd megmutatom én neked, mennyire teng túl az a tesztoszteron, Mrs. Carson. – Hirtelen felkapta, majd bedobta a vízbe, melynek következtében hangos loccsanással távozott a víz egy része a kádból.

– Látod, mit csináltál? – nevetett fel a nő kacéran. – Te fogod feltakarítani – rivallt rá a nő, de igazából már alig várta, hogy Dorian is levetkőzzön és bemásszon hozzá. – És egyelőre még nem vagyok Mrs. Carson…

– De már nemsokára az leszel – szabadult meg az utolsó ruhadarabtól is Dorian, majd csatlakozott kedveséhez a kellemesen forró vízbe. – Vagy mégis inkább maradnál a Mackenzie-nél?

– Nem – simított ki egy kósza tincset a férfi homlokából. – Tetszik a Mrs. Carson.

– Helyes válasz – bólintott elégedett mosolyogva, aztán apró csókokkal borította Andrea nyakát. – Hol is tartottunk?

– A tesztoszterontúltengésnél?

***

Az ablakon beszűrődő éjszakai fények sápadt derengésbe vonták az egész szobát. Az éjjeliszekrényen álló digitális óra hajnali három órát mutatott, s ehhez mérten már a nyüzsgő belváros is elcsendesedett. Dorian és Andrea is békésen szuszogtak egymás karjában. Nem tarthatott azonban sokáig a csend és nyugalom. Andrea mobiltelefonjának csörgése zordul visszarántotta mindkettőjüket a valóságba. Dorian mérgesen motyogni kezdett valamit, Andrea pedig hirtelen azt sem tudta, honnan jön a hang. Nagy nehezen végre füléhez emelte a telefont, meg sem nézve a kijelzőn villogó nevet.

– Halló?

– Andy, nagy szarban vagyok – mondta a telefonba köszönés nélkül egy női hang.

– Kivel beszélek? – kérdezett vissza Andrea álmosan. Félszemmel az órára pillantott.

– Ne sérts meg! Az egyetlen, legjobb barátnőddel, aki, ha szükség lenne rá, az életét adná érted… – jött a válasz, mire Andrea rögtön tudta, hogy ki van a vonalban, és hogy akar is valamit.

– Madison? Hajnali három van, hol vagy?

– LuckyPalmsban… – hangzott a válasz, amitől Andrea azonnal kijózanodott.

– Mi a frászt csinálsz te Lucky Palmsban? – kérdezte sietve. Erre a mondatra Dorian is felült az ágyon, majd kissé morcosan, de érdeklődve fordult a hang irányába.

– Majd elmagyarázom, de nincs sok időm, ide kell jönnöd.

– Tessék? – rökönyödött meg a szőke nő. – Valami baj van?

– Csak egy icipici… Börtönben vagyok.

– Mit mondott? – kérdezte Dorian sietve, amint meglátta az Andrea arcára kiülő aggodalmat.

– Azt mondja, börtönben van… – kezdte magyarázni a férfinek, mire az csak fintorgott egyet.

– Mondd meg a csődörödnek, hogy ne húzgálja a száját, mert mindenhol van szemem, hallod, Carson – mondta hangosabban a telefonkagylóba, hogy Dorian is hallja.

– Madison, elmondanád, végre mi folyik itt? – kérdezett ismét Andrea. Aggódott barátnőjéért, és tudni akarta, hogy került egy Lucky Palmsi börtönbe.

– Le kell tenned az óvadékot értem, különben itt rohadok meg. Kérlek, ne hagyj itt megdögleni – könyörgött Madison. – Minden Frank miatt van. Fenébe, lejárt az időm, és egy kétméteres zsaru már a gumibotja után nyúl. Siess, nem bírom a bezártságot.

– Madison, nyugodj meg, indulok és kihozlak onnan – mondta Andrea, de Madison már nem volt a vonal végén.

– Hogy hová indulsz te? – kérdezte Dorian, amint az öltözködő Andreára nézett.

– LuckyPalmsba kell mennem, hogy letegyem az óvadékot – válaszolta a nő tömören.

– Neked elment az eszed? – Dorian idegesen indult utána. – Ha nem vetted volna észre, van egy gyereked… És itt vagyok én is, nem mehetsz el az éjszaka közepén, mert az elmebeteg barátnőd gondolt egyet, és kiruccant kaszinózni.

– Egy: Madison nem elmebeteg. Kettő: Képzeld el, hogy tisztában vagyok vele, hogy anya vagyok, de most mégis mit csináljak? Bajban van – magyarázta a nő.

– Legalább tanul belőle, hogy a tetteinek van következménye. Semmi baja nem lesz, ha egy éjszakát bent elmélkedik. Nem fogom engedi, hogy éjnek évadján oda repülj – jelentette ki a férfi hangosabban a kelleténél, mire a másik szobából sírás hangzott fel.

– Gratulálok, Dorian – rázta meg a fejét a nő, majd átment a másik szobába, hogy megnyugtassa a felriadó Samanthát.

***

– Cseszd meg! – Madison nagyot rúgott a bezáródó rácsos ajtóba, amint a nagydarab rendőr visszavezette a zárkájába . – A francba… – rogyott le a priccsre nekitámasztva felhevült testét a hideg falnak. Fogalma sem volt róla, hogy most mihez kezdjen. Andrea volt az egyetlen, akiben még reménykedett, hogy kiviszi innen.

– Na, mit lógatod az orrod, szivi? – szólt át a másik zárkából egy fiatal női hang.

– Hagyj békén! – Madison fel sem nézett rá, volt elég baja anélkül is, hogy még itt is csesztessék az agyát.

– Nekem nyolc, csak gondoltam dumálhatnánk is, ha már itt vagy – vont vállat a másik. – A nevem Liya, hát téged hogy hívnak?

– Madison – nézett végre a lányra, aki érdeklődve méregette a túloldalról. – De nem sokáig fogjuk egymás társaságát élvezni. A legjobb barátnőm nemsokára itt lesz, és kivisz innen.

– Akkor tényleg jó barátnő lehet – bólintott beleegyezően. – Ha nem tévedek, nem idevalósi vagy. Honnan jöttél?

– Nem mindegy az neked? Egyébként, ha ennyire érdekel, akkor Twinbrookból – mondta meg végül, annak reményében, hogy az végre abbahagyja a kérdezősködést.

– Aha, és a barátnőd onnan fog ide jönni érted, az éjszaka közepén?

– Hát ezt nem hiszem el… Nézd, jövő szombaton férjhez megy, és én vagyok a tanúja, vágod már? Nem fogja hagyni, hogy itt rohadjak meg.

– Jaaa, akkor tuti fejvesztve szalad majd. Nem vagy valami megbízható tanú az már biztos… Szegény menyasszony ahelyett, hogy az esküvőjével foglalkozna, utánad rohangál LuckyPalmsba. Nem vagy te kicsit önző?

– Nem, én egy rohadtul önző ember vagyok, akkor most már békén hagysz?

– És még kiállhatatlan is – mondta, aztán elkezdett kibontani egy csokit.

– Az meg mi? – tápászkodott fel Madison kíváncsian.

– Ez? – lebegtette meg előtte, majd újra nagyot harapott belőle. – Egy fincsi csoki. Megkínálnálak, de hát azt mondtad, hagyjalak békén.

– És milyen csoki? – Még a nyál is összefolyt a szájában, amint nézte, ahogy a másik falatozik. Azt sem tudta, a nap folyamán mikor evett utoljára.

– Mogyorós mandulás! Isteni finom!

– Biztosan az… – dőlt neki szomorúan a falnak. Már bánta, amiért nem viselkedett kicsit kedvesebben a lánnyal.

– Hé, kapd el! – dobta felé hirtelen Liya a csoki felét. Madison szerencsére gyorsan kapcsolt, és elkapta az édességet. Értetlenül nézett fel a lányra, de az csak vállat vont.

– Ezt miért kaptam?

– Mert áldott jó szívem van, azért – bólogatott nevetve a másik. – Inkább egyél!

– Köszi, rendes tőled. – Ahogy beleharapott a csokoládéba, szinte máris jobban érezte magát. – Tényleg isteni! De amúgy honnan van ez neked?

– Csoki nélkül nem megyek sehová, alapszabály!

– És te miért vagy itt? – próbált ezúttal Madison beszélgetést kezdeményezni.

– Közszeméremsértés…

– Ez komoly?

– Ja – sóhajtott egy nagyot Liya. – Egy rendőrrel akadt egy kis összetűzésem, szóval letoltam a nadrágom, és kifordítottam rá a seggem, „Kinyalhatod te, barom” szöveg kíséretében!

– Uramisten – nevetett fel Madison, ahogy elképzelte a jelenetet.

– Sajnos már volt hasonló eset, szóval visszaesőnek számítok, de úgysem tartanak bent sokáig, szóval leszarom. Na és te? – biccentett Madison felé.

– Egy kaszinóban pókereztem, amikor csaláson kaptam az egyik ribit, szóval ráborítottam az asztalt, aztán le akartak tartóztatni, de betörtem a rendőrautó szélvédőjét egy kukával. Rossz ötlet volt.

– Te sem vagy százas. Üdv a klubban!

– Szerintem te sem idevalósi vagy. Honnan jöttél? – érdeklődött tovább Madison. Egyre szimpatikusabb lett számára a fiatal lány.

– Tényleg nem. Forest Hillből jöttem.

– Forest Hill? – kérdezett vissza eltűnődve Madison. – Sosem hallottam róla.

– Hát ezt nem csodálom – húzta el a száját Liya. – Pár faházon meg egy bazinagy erdőn kívül nincs ott semmi. Egyébként Moonlight Fallstól körülbelül nyolcvan kilométernyire terül el. Egy éve költöztem ide, elegem volt már abból…

– Hogy nem láttad a fától az erdőt?

– Körülbelül – nevette el magát Liya is.

– És mit csinálsz itt?

– Fú, de megeredt a nyelved! Pultos vagyok, de ne valami menő helyet képzelj el – magyarázta. Egy kis lebuj a város szélén. De viszonylag jól fizet, szóval amíg nincs jobb… Te meg… Várj kitalálom! Tetováló?

– Nem – dőlt hátra karba font kézzel Madison. Jól tudta, hogy Liya sohasem fogja kitalálni a foglalkozását.

– Hm.. – gondolkodott el látványosan. – Akkor tuti valami fodrász?

– Halottkém vagyok – jött a kurta felelet, Liya álla pedig szinte leesett a csodálkozástól.

– Hullákat boncolsz meg minden?

– Ja, hát sokak szerint szar munka, de én jó vagyok benne. Közben az egyetemen orvosin tanulok, de nem hinném, hogy valaha is sebész lesz belőlem.

– Miért ne lehetne?

– Nézz rám, nem pont az a típus vagyok, akire szívesen rábízná az életét valaki. – Madison bár nevetve mondta ki a szavakat, Liya mégis szomorúságot vélt felfedezni a hangjában.

– Nézlek, de csak egy vagány csajt látok, aki néha keresi a bajt!

– És általában meg is talál…

– Ezért jöttél LuckyPalmsba?

– Azért jöttem, mert a pasim elcseszett mindent. Pedig jól megvoltunk, érted? Már lassan két éve szakítás nélkül együtt vagyunk. Erre mit csinál?

– Megcsalt a rohadék?

– Nem éppen…

– Hát akkor?

– Megkérte a kezem…

2. rész – Újabb bonyodalmak