Dorian és Madison kora délutánra már a Bridgeporti hullaház folyosóján ácsorogtak, és arra vártak, hogy Cole Mitchell megjelenjen.

– Jöhetne már a volt pasid… – sopánkodott Dorian, miközben fel és alá járkált a folyosón. Madison csak vállat vont a férfi türelmetlenkedését hallgatva, s közben nekitámaszkodott a hűvös falnak.

– Fölöslegesen járkálsz össze vissza, mint egy mérgezett egér, attól nem lesz itt hamarabb – forgatta meg a szemét a nő.

– Bocsi, csak kicsit ideges vagyok. – magyarázta Dorian, idegőrlő volt számára a várakozás.

– Tessék, már itt is van – intett a fejével a folyosó vége felé Madison. – Na gyere!

– Ő Cole? – kérdezte döbbenten Dorian a közelítő halottkémet látva. – Azt nem mondtad, hogy…

– Mit? Hogy nő? Miért, talán problémád van vele? – kérdezett vissza Madison megjátszott rosszallással. Bár pont ezt a reakciót várta Doriantől, miután a kocsiban szándékosan Cole-ként hivatkozott exére, a valóság mégis viccesebb volt, mint ahogyan elképzelte.

– Nem, dehogy – szabadkozott azonnal a férfi –, csak hát te meg Frank…

– Attól, hogy Frank pasi, sohasem mondtam, hogy csak ők érdekelnek – magyarázta Madison, majd sokat sejtetően felhúzta egyik szemöldökét – Miért, mit gondoltál, ki vigasztalta Andy-t, amíg te FBI-ost játszottál Bridgeportban?

– Tessék? – nézett rá értetlenül a férfi, Madison pedig alig tudta visszatartani kitörni készülő nevetését.

– Jaj, ne vágj már ilyen kétségbeesett pofát, csak vicceltem – vágta oldalba a férfit, aztán már messzebbről odaköszönt a közelítő halottkémnek. – Szia Nic!

– Szia Maddie – viszonozta a köszöntést exe.

– Maddie? – sandított felé Dorian. – Én is szólíthatlak így mostantól?

– Ha-ha-ha – színlelt gúnyos nevetést Madison. – Soha!

– Hány éve is? – kérdezte Nicole, amint odaért hozzájuk.

– Tizenhárom… – vágta rá gondolkodás nélkül Madison, majd kisvártatva hozzátette – Jól nézel ki!

– Te sem panaszkodhatsz – mérte végig Nicole, majd egy pillanatig csak néztek egymásra szótlanul, mire Dorian jelzésértékűen megköszörülte a torkát.

– Ó, igen, Nicole, ő itt Dorian Carson nyomozó Twinbrookból – mutatta be, mire Dorian felmutatta a jelvényét, hogy a halottkém is láthassa. – A segítségedre lenne szükségünk.

– Sejtettem, hogy nemcsak nosztalgiázni szeretnél. Nos, miről lenne szó?

– Látnunk kell annak a nőnek a holttestét, akit a szennyvíz elvezető csatorna kifolyójánál találtak meg tegnap! – válaszolta Dorian sietve.

– Az teljességgel lehetetlen! – vágta rá azonnal Nicole. – Madison, te is jól tudod, hogy ezt nem tehetem!

– Tudom, de tőlünk nem tudná meg senki – próbálkozott tovább Madison –, csak megnézzük és már itt sem vagyunk! Nic, ne csináld már!

– Mit ne csináljak? Nem tartozom neked semmivel. Jó kis állásom van itt, nem akarom kockáztatni.

– Tényleg nem tartozol semmivel, de csak te tudsz most segíteni… – győzködte tovább Madison, de Nic nem látszott megenyhülni.

– Lehet, hogy ugyanaz a tettes, aki a húgomat is megölte évekkel ezelőtt, muszáj tudnom, ha így van – csatlakozott be Dorian is, nem érdekelte milyen módon, de ő innen válaszok nélkül nem fog hazamenni.

– Nicole, légy szíves…

– Mondd csak, te megtennél ilyet akárkinek is? – kérdezte karba font kézzel.

– Akárkinek nem, de ha te kérnéd, akkor igen! – vágta rá gondolkodás nélkül Madison, amitől Nicole végre megenyhülni látszott.

– Francba, Maddie, legyen – egyezett bele végül. – De ha egy szót szóltok erről bárkinek, akkor Isten a tanúm rá Hart, hogy kinyírlak.

– Becsszó – tette a szívére a kezét Madison. – Köszi tényleg, és jövök eggyel!

– Arra mérget vehetsz, hogy jössz eggyel… – Nicole már olyan közel lépett hozzá, hogy arcukat alig választotta el néhány centi. – Na gyertek, nézzük meg a hullát, aztán húzzatok innen!

A boncterembe lépve Nicole szinte azonnal tudta, melyik fagyasztóban keresse a testet, hiszen ő maga végezte el néhány órával ezelőtt a boncolást.

– Tessék – húzta ki a holttestet a tárolóból, hogy a többiek is szemügyre vehessék.

– Felvázolnád az esetet? – kérdezte azonnal Dorian, ahogy végignézett a nő élettelen testén.

– Nos, a neve Fiona Morgan, de ezt nyilván már tudjátok…

– Na ne szopassatok! – vágott azonnal közbe Madison. – Ez az a Fiona Morgan? Az énekesnő Fiona Morgan?

– Igen, de számít ez most? – kérdezte ingerülten Dorian.

– Fiona Morgan volt a húgod lakótársa és ezt csak most mondod? – képedt el Madison. – Imádom a számait!

– Madison… Kérlek…

– Oké, befogtam, bocsi… Figyelünk, Nicole!

– Azt veszem észre… – nézett kissé mérgesen Nicole hol az egyikre, hol a másikra, aztán újra belekezdett. – Tehát, akkor Fiona Morgan, negyvenéves fehér nő. A holtteste tegnap reggel nyolc óra körül került elő. A bridgeporti szennyvízelvezető csatorna kifolyónál találtak rá. A test merevsége alapján a halál körülbelül este tíz-tizenegy óra körül állhatott be.

– Elég csúnyán néz ki szegény – állapította meg Madison, ahogy végignézett rajta, kapásból több okot is tudott volna mondani a halál okára.

– Keményen védekezett a gyilkosával szemben. Dulakodásra utaló jelek vannak a karján és csuklóján is – mutatott végig a véraláfutásokon. – A ruhája több helyen is szakadt volt. Fojtogatás nyomai láthatóak az egész nyakon, és mint azt a törött nyelvcsont is bizonyítja, ez okozta a halálát.

– Megfojtották, aztán kidobták, mintha szemét lenne. – Dorian keze ökölbe szorult még a gondolatra is. – A méregtani vizsgálat kimutatott bármit?

– Se alkoholnak, sem pedig drognak sincs nyoma. Teljesen tiszta volt.

– A sérüléseket figyelembe véve, meg tudod mondani férfi vagy nő lehetett-e az elkövető? – Dorian megpróbált minél több információt kiszedni a halottkémből.

– Inkább nem mennék bele ilyen találgatásokba egyértelmű bizonyíték hiányában. Egy biztos, hogy erősebb volt mint az áldozat, többet nem tudok mondani.

– Értem… – bólintott csalódottan Dorian. – Találtál bármit, ami a gyilkostól származhat?

– Nem, és jelenleg nem is tudok többet mondani. Sajnálom…

– Fenébe… – morogta a férfi.

– Dorian, úgy érti, hogy köszönjük a segítséget. Ugye? – nézett mérgesen Dorianre Madison.

– Persze, köszönjük, Nicole, de most megbocsátasz egy pillanatra? Gyere csak – vonta félre Madisont a férfi. – Láttad Emily boncolási jegyzőkönyvét, látsz valami egyezést?

– Nehéz lenne megmondani, de… – kezdett bele Madison. – Emilynél agyi haematoma okozta a halált, de fojtogatásra utaló jelek az ő nyakán is voltak. Ha összevetnénk a Fiona nyakán található nyomokkal, van rá esély, hogy egyezést mutasson.

– Ez jó ötlet, már csak az a kérdés, hogy ezt hogy a francba intézzem el? – nézett rá kérdőn a férfi, mire a nő csak széttárta a karját.

– Mitchell, itt meg mégis mi folyik? – lépett be egy magas, idősödő férfi az ajtón mérges tekintettel mutatva a két idegenre.

– Francba, bocsi Gordon, meg tudom magyarázni!

– Gordon? – lépett közelebb hozzá Dorian. A nyomozó sokat öregedett az évek alatt, mégis azonnal felismerte őt. – Gordon Sawyer?

Sawyer nyomozó farkasszemet nézett a vele szemben álló idegennel, aki úgy tűnt, nagyon jól ismeri őt. Hiába próbált rájönni, honnan annyira ismerős neki is a férfi, de egyszerűen nem sikerült.

– Dorian Carson vagyok – mutatkozott be végül –, Daniel Carson fia. Maga nyomozott annak idején a húgom ügyében. Nem emlékszik rám?

– Dorian? – nézett rá elkerekedő szemmel Sawyer. Így már egyértelműen felismerte. Bár a férfi is sokat változott, a szemében ugyanaz a tűz égett, mint mikor utoljára találkoztak. Hogy is felejthette el…

– Dorian, nem folytathatjuk tovább a nyomozást, nincs olyan nyomunk, amin tovább tudnának menni, elegendő bizonyítékunk sincs, amivel még tudnánk egy kis időt nyerni. – Gordon Sawyer nyomozó mélységesen sajnálta a fiatal férfit, szerette volna megadni neki a megnyugvást azáltal, hogy húga gyilkosát börtönbe küldi, és az, hogy ez nem sikerült, hatalmas kudarcként élte meg. Régről ismerte már a Carson családot, legfőképpen Dorian apját Danielt, aki egyszer megmentette az életét, egy közös bevetésben, amikor össze kellett dolgozniuk a twinbrooki rendőrséggel.

– Tehát akkor hagyja, hogy Emily gyilkosa büntetlenül megússza? – vonta kérdőre Dorian, egyszerűen nem akarta elhinni, hogy lezárják az ügyet.

– Ha tudnám, hogy ki tette, hidd el, hogy nem hagynám – magyarázta sietve Sawyer. Szinte éjt nappallá téve dolgozott az ügyön, már-már a megszállottjává vált, de úgy tűnt, a gyilkos túljárt a rendőrség eszén.

– És mi van azzal a Dominic Bishoppal, elvileg ő látta utoljára élve a húgom.

– Bombabiztos az alibije – sóhajtott nagyot a nyomozó. – Nincs bizonyítékunk, talánokra és megérzésekre nem alapozhatunk. Még nagyon fiatal vagy, Dorian, de ha egyszer te is nyomozó leszel, majd tudni fogod, hogy ennél sokkal többre van szükség egy nyomozás folytatásához. Sajnálom, de nem tehetek többet.

– Nem érdekel a sajnálata – fordult vissza az ajtóból Dorian, hogy még egyszer a nyomozó szemébe nézzen –, nem magának kellett eltemetnie a meggyilkolt húgát, hanem nekem…

– Mit keresel te itt? – találta meg végre újra a hangját Sawyer nyomozó. Egy pillanatra elkalandozott a hirtelen rázúduló emlékektől.

– Hallottam Fiona Morgan meggyilkolásáról – vágta rá Dorian sietve. – Igaz, hogy Dominic Bishopot gyanúsítják?

– Nem megalapozott, de ha az lenne, se indok arra, hogy ide gyere és szembemenj a szabályokkal nyomozó létedre! Nem ilyennek ismertelek… – mutatott Sawyer a Dorian zakója alól kilátszó jelvénye felé egy grimasszal.

– Maga tudhatná a legjobban, hogy mennyire fontos ez számomra és ha csak egy fikarcnyi esély is van rá, hogy Fiona és Emily gyilkosa ugyanaz, akkor Isten a tanúm rá, hogy bárkivel és bármivel szembe megyek.

– Nem akarok megzavarni semmit, de azt hiszem, hogy találtam valamit! – szólt közbe Madison, mire mind a két nyomozó felé kapta a tekintetét. – Látnotok kellene!

Sawyer egy darabig még hezitált, de végül most már úgyis mindegy alapon beleegyezően bólintott a fiatal nyomozó felé, majd mindketten közelebb léptek a boncasztalhoz.

– Nic, adnál egy gumikesztyűt, kérlek? – szólalt meg Madison.

Nicole felé nyújtott egyet, de figyelmét nem kerülhette az ujján csillogó jegygyűrű.

– Te házas vagy? – fonta keresztbe a karját meglepetten. – Pasi vagy csaj a szerencsétlen?

– Pasi… Franknek hívják…

– Gratulálok! – mondta szűkszavúan, Madison némi féltékenységet vélt felfedezni a hangjában.

– Én is gratulálok – szólt közbe Sawyer ironikusan – Gondolom, nem ezt akarta megmutatni, vagy igen?

– Nyilván nem… – Madison gyorsan felhúzta a gumikesztyűt, majd mindkét irányba elfordította a holttest fejét. – Nézzétek csak a Fiona nyakán húzódó fojtogatási nyomokat…

– Mit kellene látnunk rajta? – kérdezte Dorian, egyelőre hiába nézte a nyomokat nem látta, mire akar kilyukadni Madison.

– Éppen azon vagyok, hogy elmondjam, zsenikém – torkolta le Doriant, amiért közbeszólt. – Szóval, ha jobban megnézzük a nyomokat az egyik ponton van egy erőteljesebb bevérzés, pontosan itt.

– És ez miért fontos? – nézett rá Sawyer értetlenül.

– Elég fontos, mert ha megnézi az Emily Carson nyakáról készült képet, pont ugyanott van egy, a Fionáéval teljesen megegyező, bár nem annyira erőteljes bevérzés. Azt nem tudom, hogy pontosan mi okozhatta, de kötve hiszem, hogy ez véletlen lenne – magyarázta Madison, miközben átnyújtotta a képet Sawyernek. A nyomozó kissé vonakodva vette át az anyagot, majd alaposan megnézte.

– Mitchell, maga mit gondol?

Nicole mind a Fiona holttestét, mind az Emily nyakáról készült hullafotót megnézte, és be kellett ismernie, hogy Madisonnak igaza van.

– Tényleg elég hasonló a két bevérzés. De nem ártana leküldeni a laborba, és lefuttatni egy összehasonlító vizsgálatot, mielőtt ezt kijelentenénk.

– Akkor intézkedjen – adta ki a parancsot Sawyer. – Minél előbb küldje el a laborba. Én beviszem Emily Carson anyagát, hogy összevethessék őket.

– Kihallgatták már Fiona unokahúgát? – szegezte a kérdést Dorian az idősebb nyomozónak. – Nyilván nem véletlenül nevezte meg Bishopot…

– Még nem, volt egy kisebb idegösszeomlása miután szembesült a nagynénje halálával – magyarázta Gordon. – Nem volt kihallgatható állapotban, ma akartam újra bemenni hozzá.

– Magával mehetek? – kérdezte Dorian, de Sawyer csak megrázta a fejét.

– Dorian itt sem szabadna lenned, ez nem a te hatásköröd – folytatta Sawyer nyomozó. – Az apáddal való barátságunkat figyelembe véve, nem jelentem az ügyet, de csak akkor, ha most szépen hazamentek Twinbrookba.

– Tisztában vagyok vele, de maga mit tenne a helyemben? Nyugodt szívvel hazamenne, miközben lehet, hogy csak egy lépés választ el tőle, hogy ennyi év után végre megtudjam, ki volt a húgom gyilkosa? Nem teheti ezt velem… Itt egy lehetséges bizonyíték, és az a lány azt állítja, Bishop ölte meg Fionát, tudnom kell miért.

Sawyer nyomozó ismét dilemmába esett, helyesen akart cselekedni és a józan esze azt diktálta, hogy nem kellene Doriant az ügy közelébe engednie. De hazudott volna, ha azt mondja, neki nem jutott eszébe Emily Carson megoldatlan ügye. És ha ennek a gyilkosságnak tényleg köze van hozzá, arról joga van tudni.

– Rendben, gyere velem!

***

Tom Baltimore bizonytalanul téblábolt a rendőrkapitányság folyosóján. Már legalább kétszer elindult Rebecca Woodward irodája felé, de aztán valahogy mégsem mert végül bekopogni. De most harmadszorra feltett szándéka volt, hogy minden bátorságát összeszedi és elhívja kávézni. Már lassan három éve, hogy nem próbálkozott senkinél. Amióta az előző barátnője, aki ápolónő volt a városi kórházban dobta egy betegért, teljesen összetörte a szívét. Azóta nem mert nyitni senki felé, unta már, hogy folyton pofára esik. De Becky… Egyszerűen nem tudta kiverni a nőt a fejéből, amióta találkoztak.

– Szia, Becky arra gondoltam…khm van kedved velem… – motyogta halkan Rebecca ajtaja előtt. – Francba. Szóval, mizu Becky, iszunk egy kávét? – próbálta lazára venni a figurát, de ez sem volt az igazi. – Szia Becky, gyere igyunk egy kávét – próbálta ezúttal határozottabban, de ez meg végképp sem tetszett neki. – Tom Baltimore, szedd már össze magad!– vett egy nagy levegőt már éppen bekopogott volna az ajtón, amikor Andrea lépett mellé.

– Szia Tom, nem láttad Doriant? – szólította meg. – A telefonja ki van kapcsolva, és nem találom sehol. Van ötleted hol lehet?
– Nem is láttam még ma – tárta szét a karját Tom. – Woodwardtól már kérdezted? Lehet éppen terepen van.
– Ez volt az első gondolatom, de elvileg most nem kapott még új ügyet – magyarázta Andrea, hogy legelőször a főfelügyelőtől érdeklődött. Egyáltalán nem volt jellemző Dorianre, hogy csak így eltűnik.
– Nézd csak, ott jön Frank, lehet ő tud valamit – mutatott a folyosón elhaladó szőke nyomozó felé Tom.

– Frank, te láttad ma Doriant?
– Korán reggel bejött, de nem sokkal később elviharzott – emlékezett vissza a szőke nyomozó. – Talán Becky tud többet mondani, őt láttam kijönni az irodájából reggel.
Becky épp ekkor lépett ki az irodájából, látva az odakint ácsorgó társaságot.

– Sziasztok! Hát itt meg mi ez a kupaktanács? – kérdezte félénken mosolyogva, nem tudta elképzelni, miért pont az ő irodája előtt gyűltek így össze.
– Éppen Doriant keresem, de sehol nem találom – magyarázta Andrea. – Frank szerint te voltál ma nála. Nem tudod, hol lehet?
– Neked nem mondta el? – csúszott ki Rebecca száján, álmában sem gondolta volna, hogy Dorian még Andreának sem beszélt róla, mit tervez.
– Mit kellett volna elmondania? – Andrea gyomra azonnal görcsbe rándult, hát tényleg titkolt előle valamit Dorian. – Elmondanád végre mi folyik itt?

– Nem nekem kellene… – Beckyn látszott, hogy megbánta amiért eljárt a szája, de most már mindegy volt, nem hagyhatja Andreát kétségek között. – Bridgeportba ment, történt egy gyilkosság, aminek köze lehet Emily meggyilkolásához. A fejébe vette, hogy odamegy, hogy utánajárjon.

Andrea elképedve hallgatta a vörös hajú nőt. Nem értette, Dorian miért nem avatta be egy ilyen fontos dologba pont őt. Jelen pillanatban még azzal sem foglalkozott, hogy valami olyasmit titkolt előle, amit Rebeccával megosztott. Most csak tudni akarta mi van Doriannel…

***

Sawyer nyomozó és Dorian miután bevitték a laborba Emily anyagát, alig egy órával később már a Bridgeporti Pszichiátria Intézet recepcióján várakoztak. Minél előbb szerettek volna beszélni Abigaillel, de azt az utasítást kapták, hogy mindenképpen várják meg Abigail orvosát, mert ő dönt majd róla, hogy a fiatal lány készen áll-e a kihallgatásra.

– Nyomozó urak – lépett melléjük egy középkorú, fehér köpenyes nő és kezet rázott velük. – Dr. Diyana Harris vagyok, Abigail Morgan orvosa. Köszönöm a türelmüket.

– Dr. Harris, szeretnénk minél előbb kihallgatni Abigailt – kezdett bele Sawyer köntörfalazás nélkül. – Nagyon fontos lenne!

– Értem. Jöjjenek velem – intett a fejével a doktornő, a két nyomozó pedig követte egészen az intézet tengerre néző kis teraszáig.

Ahogy Dorian kilépett nagyot szippantott a tenger felől érkező, enyhén sós levegőből, majd pedig körbepillantott. Több beteg is tartózkodott odakint. Volt, aki csak élvezte a napsütést, de olyanok is akadtak, akik épp festegetéssel vagy sakkozással töltötték az idejüket.

– Ő ott Abigail – mutatott a terasz egyik sarkában magányosan üldögélő fiatal lányra a doktornő. – Sokkos állapotban került hozzánk. Idegösszeomlása volt, miután azonosítania kellett a halott nagynénjét, de ezt gondolom már tudják. Amit viszont még nem feltétlenül az az, hogy ezt a fiatal lányt már nagyon sok veszteség érte életének röpke tizenkilenc évében. Ezért megkérném önöket, hogy ha már muszáj most kihallgatni, a lehető legkörültekintőbben tegyék fel a kérdéseiket. Nem szeretném, ha túlságosan felzaklatnák.

– Hogy érti pontosan, hogy több veszteség is érte a lányt? – kérdezte Dorian kíváncsian.

– Abigail tizenöt éves volt amikor a szülei autóbalesetet szenvedtek. Egy részeg sofőr konkrétan lesodorta őket az útról és a szakadékba zuhantak. Egyikük sem élte túl. Ezek után az édesapja húga, Fiona Morgan lett a gyámja, aki azért költözött vissza Riverviewba, hogy gondoskodjon a még kiskorú Abigailről. És most, hogy a nagynénje is halott, elvesztette az egyetlen élő rokonát is, senkije sem maradt.

Dorian torka elszorult ahogy Dr. Harrist hallgatta. Közben a lány megtört tekintetét figyelte, ahogy a távoli világítótornyot kémlelte, mintha csak arra várna, hogy az utat mutasson neki a kilátástalanságból. Akaratlanul is saját sorsával azonosította Abigail-ét. Nála jobban senki sem érthette volna meg, mit is érezhet valójában a fiatal lány.

– Megígérjük, hogy tapintatosak leszünk vele – szólalt meg végül Dorian. A doktornő bólintott majd lassan a lányhoz vezette őket.

– Abby – szólította meg kedvesen Dr. Harris a lányt. Abigail lassan megfordult, de ahogy meglátta a két idegen férfit ijedten tekintett orvosára. – A két úr a rendőrségtől jött, azért, hogy feltegyen neked néhány kérdést a nénikéddel kapcsolatban. Tudod, beszéltünk róla, hogy ez meg fog történni.

– Igen… de én még nem tudok… – hebegte a lány kétségbeesetten – nem akarok beszélni velük. Dr. Harris, kérem, ne engedje!

Diyana visszafordult a két nyomozóhoz és megrázta a fejét.

– Megpróbálhatom? – szólalt meg Dorian, a doktornő értetlenül nézett rá. Nem tudta mivel nyugtathatná meg a lányt, de végül félreállt, hogy közelebb engedje a nyomozót. Sawyer érdeklődve figyelte mire készül Dorian.

– Abigail, a nevem Dorian Carson nyomozó – ült le lassan a rémült lány mellé. – Elhiszem, hogy most ez nagyon nehéz, de higgye el, én tudom, min megy most keresztül. Sok évvel ezelőtt én is elvesztettem a családomat. Megértem, hogy nem akar beszélni erről senkivel, de mi azért vagyunk itt, mert segíteni szeretnénk, hogy aki ezt tette a nagynénjével, megkapja a büntetését. De ez csak úgy lehetséges, ha maga is segít nekünk. 

Abigail először döbbenten nézett a nyomozóra, aztán néhány másodpercnyi néma csönd után halkan megszólalt.

– Elmúlik ez a fájdalom valaha?

– Bárcsak azt mondhatnám, hogy igen, de hazugság lenne. Egy biztos, idővel enyhül majd és megtanul vele élni, mert muszáj.

Abigail némán bólintott, örült neki, hogy végre valaki tényleg megérti, még akkor is, ha közben fájdalmasan őszinte volt vele.

– Szóval segít nekünk, Abigail? – tette fel újra a kérdést.

– Rendben, megpróbálom – bólintott végül a lányt. Dr. Harris magukra hagyta őket, a két nyomozó pedig helyet foglalt a lánnyal szemben.

– Abigail… – kezdett bele Dorian, de a lány azonnal közbevágott.

– Abby, csak Abby…

– Rendben van, Abby – helyesbített Dorian vonakodva –, ön az állítja, hogy a nénikéjét Dominic Bishop ölte meg. Van erre bármilyen bizonyítéka?

– Bizonyítékom az nincs – rázta meg a fejét a lány –, de hallottam, ahogy megfenyegette Fionat, pont azon a napon, amikor meghalt. Éppen otthon voltam Fiona nénikémnél, amikor veszekedés ütötte meg a fülem. Megálltam a nappali ajtaja mellett és láttam, ahogy Dominic és Fiona vitatkoznak valamin. Ahogy a szavaikból kivettem, a lemezszerződés miatt.

– Lemezszerződés? – kérdezett vissza Sawyer. – Miféle lemezszerződés?

– Tudják, a nénikém már évek óta nem énekelt. Mielőtt a szüleim meghaltak, Fiona sok időt töltött elvonón a drogproblémái miatt. Nehezen, de leszokott és teljesen tiszta volt. Aztán pedig jött a tragédia és ő hazaköltözött. Miattam… Idén tervezte, hogy visszatér egy új albummal, amin már három éve dolgozott. De nem akart újra a Bishop Records–al dolgozni, főleg Dominic-kal nem. Ezen ő iszonyatosan felhúzta magát – mesélte a lány megtörten.

– Ön személyesen is ismeri Dominic Bishopot? – kérdezte meg Dorian, a lány szavaiból úgy vette ki, hogy nem csak Fionától hallott a férfiról.

– Mondhatni – magyarázta Abby. – Eleinte többször lejött a farmra, hogy visszacsábítsa Fionát Bridgeportba, de a nénikém nem akart visszamenni, így idővel feladta, sokáig nem is hallottunk felőle. Most bukkant fel újra az életünkben, és ez lett a vége…

– Térjünk vissza arra, hogy Bishop megfenyegette Fionát. Emlékszik mit mondott neki pontosan és miért? – folytatta a kérdezősködést Dorian.

– Valami múltbéli dologról volt szó, de annyira halkan mondta a nénikém, hogy alig értettem belőle valamit. De egy valami megmaradt, egészen biztos, hogy egy nőről volt szó. Egy bizonyos Elenáról, vagyis nem, hanem Emily-ről, igen ez volt a név. Egy bizonyos Emilyről volt szó – javította ki magát Abigail, Dorian egy pillanatra azt hitte rosszul hall, így hát visszakérdezett.

– Biztos ebben, Abby? – Dorian falfehér lett a hallottaktól. Tehát Fiona is benne lett volna annak idején Emily meggyilkolásában, vagy legalábbis tudhatott róla mi történhetett.

– Igen biztos, és azért tudom ilyen biztosan, mert erre Dominic annyira felhúzta magát, hogy nekiesett Fionának és megfenyegette. És azt hajtogatta, hogy megöli, ha ez a nevet még egyszer ki meri ejteni a száján.

– Maga közbelépett? – faggatózott tovább Sawyer, neki is hasonló gondolatok cikáztak a fejében, mint Doriannek, hiszen annak idején épp Fiona volt az, aki alibit biztosított Bishopnak.

– Nem, nem mertem – hajtotta le a fejét szomorúan. – Azt mondta Fionának, hogy tartsa a száját, ha nem akar rosszat és este legyen a megbeszélt helyen, utána elviharzott. Odaszaladtam Fionához, de hiába kérdeztem, hogy mi volt ez az egész, nem akarta elmondani. Könyörögtem, hogy ne találkozzon többet ezzel az emberrel. Azt mondta, hogy nincs más választása, de ne aggódjak, nem lesz baj. Nem így lett.

– Tehát ha jól értem, Bishop nem is tud róla, hogy maga mindent látott és hallott? – Dorian remélte, hogy ezt az adut nagyon jól kihasználhatják majd Dominic ellen.

– Nem tudom – vágta rá a lány szipogva. – Bár talán sejthet valamit, én hülye bár ne mondtam volna semmit.. Ne haragudjanak. Lehet, hogy mindent elrontottam?

– Nyugodjon meg Abby – próbálta vigasztalni Sawyer is –, nincs semmi baj, de ha lehet most már ne beszéljen senkivel a rendőrségen kívül, a sajtóval pláne ne. Hajlandó lenne ezt tanúvallomásba adni? Akár a bíróságon is?

– Igen! – Abigail válasza határozottan csengett, úgy tűnt bármit megtett volna, amivel segíteni tud elkapni szeretett nénikéje gyilkosát.

– Van még valami amiről tudnunk kellene? – kérdezte Dorian. – Szeretne még mondani valamit? Abigail megrázta a fejét. A két nyomozó egymásra nézett, majd lassan felemelkedett a helyéről. Már épp indultak volna, amikor Abigail hirtelen Dorian karja után nyúlt.

– Carson nyomozó – nézett a férfi szemébe szomorúan. – Ígérje meg, hogy elkapja őt! Kérem…

– Mindent megteszünk, Abby, ezt megígérem – válaszolta elszántan a férfi. Abigail hálásan pillantott felé.

Dorian és Sawyer alig, hogy beléptek a teraszról, megszólalt az idősebb nyomozó telefonja.

– Sawyer – emelte a füléhez a készüléket, és közben eltávolodott Doriantől. – Szóval megvan az eredmény? Értem. Köszönöm, hogy hívott!

– A labor volt az? – lépett hozzá Dorian, mire Sawyer bólintott. – Mit mondtak?

– Összehasonlították a két adatot, egyértelmű az egyezés…

Dorian döbbenten meredt maga elé, mintha fel sem fogta volna, mit mond a másik. Ahogy Sawyer kiejtette a szavakat, ahogy bizonyossá vált, amit eddig csak sejtett, az olyan erővel csapta arcon, amire még maga sem készült fel.

– Kapjuk el azt a rohadékot!

4. rész – Bishop